Katinka: Mindig erről álmodoztam, hogy ilyen simán nyerek!

Hosszú Katinka újabb két érmet tett hozzá az első napon szerzett kettőhöz a kanadai rövidpályás úszó-világbajnokságon.


 

 
A magyar olimpiai bajnok ezúttal két számban állhatott a dobogóra, így nyilatkozott a versenyek után a magyar szövetségnek.
 
„Nem minden úgy jött össze, ahogy szerettem volna, tegnap kifejezetten “off” voltam, bár még így is sikerült két érmet szereznem. Az az igazság, hogy az olimpia után nehéz volt megfelelően felpörögni erre a világbajnokságra, ha mondhatok ilyet, még egy kicsit tart az olimpia utáni másnaposság, azaz nehéz koncentrálni egy-egy versenyszámra. Ma azért sokkal jobban éreztem magam, ez talán az úszásokon is látszott, igaz, kétszáz pillangón annyira nem örülök az időnek, de a verseny és az arany volt a lényeg. 
 
Száz háton tudtam, hogy nem fognak 56 alatti időt úszni, ezért nekem ez volt a célom. Mindig is erről álmodoztam, hogy ilyen simán tudok nyerni számokat, de most azért egy picit fura. A mai nap azt éreztem, hogy egész izgatott vagyok, és ez jó érzés.”
 

Videók