Kapás Bogi elbűvölő fotón mutatta meg, mit jelent számára a víz

Van ami az évek múltával sem változik.


Kapás Boglárka ismét betekintést engedett rajongóinak a gyermekkorába.

Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok úszó gyakran örvendezteti meg követőit olyan képekkel, amikkel bepillantást enged az életébe. Ezúttal egy gyerekkori képet tett közzé, amin nem csak a számára oly fontos, csodálatos erdélyi környezetet mutatja meg, hanem azt is, milyen jelentős szerepet játszott életében a víz szeretete már gyermekkorában is.

A múltidéző posztban a hétéves Bogi látható, aki a parajdi patakban „fagyoskodik. Jól látszik, hogy az első fénykép elkészültekor még didergő úszót, gyorsan feloldódott és hamar a habok közé vetette magát. Bogi a fotóhoz ennyit írt: egy úszót semmivel sem lehet visszatartani a víztől.


Az aranyos fotót már többezren kedvelték, és számos komment is érkezett alá. A szintén úszó Kenderesi Tamás pedig megjegyezte, Bogi mit sem változott az évek alatt. Bár Kapás hozzátette, hogy most jóval hosszabb a haja, egy biztos a fülig érő mosoly és a víz szeretete ugyanolyan most is.

Kapás egyébként nem először adta nosztalgiázásra a fejét, mikulás napján egy gyerekkori videón mutatta meg, hogy várta a nagyszakállút.

Borítókép: Instagram.com/boglarkapas

 

Videók