Ez történt a vizes Eb pénteki versenynapján

Szabó Szebásztián arany, míg a 4*200-as gyorsváltó ezüstérmet szerzett.


Szabó Szebasztián 50 méter pillangón arany-, a 4x200 méteres magyar női gyorsváltó pedig ezüstérmet nyert a budapesti úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján.

A 25 éves Szabó 23.00 másodperces idővel diadalmaskodott a Duna Arénában, egyetlen századdal megelőzve a világcsúcstartó ukrán Andrij Govorovot. A 2019-ben honosított, szerb származású Szabó - aki első nagymedencés érmét szerezte magyar színekben - tökéletesen kapta el a rajtot, és jobb benyúlásának köszönhetően lett a kontinens legjobbja.

A váltó Jakabos Zsuzsanna, Fábián Fanni, Veres Laura, Kapás Boglárka összeállításban 7:56.26 perccel csapott célba.
Az elsőként vízbe ugró Jakabos negyedikként váltott, majd a két fiatal, a 18 esztendős Fábián és a mindössze 15 esztendős Veres is kitett magáért, különösen utóbbi, aki 1:59.23-as idejével a második helyen váltott Kapással. A 200 méter pillangón aranyérmes, korábbi gyorsúszó specialista Kapásnak már "csak" a szám olimpiai- és négyszeres világbajnokát, Federica Pellegrinit kellett maga mögött tartania, de mivel nagy volt az előnye, sikerrel véghez vitte a küldetést.

Ugyancsak a döntőben volt érdekelt a 200 méter pillangón aranyérmes Milák Kristóf, aki ezúttal 200 méter gyorson bizonyíthatott: a Honvéd 21 éves világbajnoka nagyon erősen kezdett és sokáig vezetett, de a szám specialistái az utolsó hosszon megelőzték, azonban így is élete legjobb eredményével, 1:46.15-ös eddigi csúcsából majd fél másodpercet faragva 1:45.74-es idővel csapott célba ötödikként. Nem sokkal maradt el Kozma Dominik 1:45.54 perces országos csúcsától.

Az elődöntőben érdekelt magyarok közül Hosszú Katinka és Sebestyén Dalma 200 méter vegyesen, Telegdy Ádám pedig 200 méter háton került a fináléba. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú címvédőként 2:10.66-os idővel a második helyen ment tovább, és szállhat harcba sorozatban hatodik Eb-aranyáért ebben a számban. Sebestyén 2:12.34-gyel nyolcadikként jutott tovább.

A 2019-es világbajnokságon hetedik Telegdy fő számában egyéni legjobbját (1:56.34) megjavítva, 1:56.17 perces idővel a harmadik helyen jutott a szombati fináléba, Kovács Benedek 1:58.20 perccel a 13. lett.
Női 100 méter gyorson Gyurinovics Fanni századra pontosan megismételte 55.04-es délelőtti egyéni csúcsát, amivel a 15. lett összesítésben.
Férfi 50 méter mellen Gál Olivér 27.79-cel ugyancsak 15. lett.

A magyarok tizenegy éremnél tartanak a vizes Európa-bajnokságon. Korábban nyíltvízi úszásban Olasz Anna második, a csapat pedig harmadik lett, akárcsak a szinkronúszók highlight kűrjében a magyar válogatott. A medencés úszóknál hétfőn 400 méter vegyesen Hosszú Katinka az első, Mihályvári-Farkas Viktória a második helyen végzett, míg szerdán 200 méter pillangón Milák Kristóf győzött, Kenderesi Tamás pedig harmadikként zárt. Csütörtökön Kapás Boglárka védte meg címét 200 méter pillangón Hosszú Katinkát megelőzve. Pénteken a váltó ezüstje előtt Szabó Szebasztián nyert 50 méter pillangón.

Eredmények:
férfiak:
50 m pillangó, Európa-bajnok:

Szabó Szebasztián 23.00 másodperc
2. Andrij Govorov (Ukrajna) 23.01
3. Andrej Zsilkin (Oroszország) 23.08

200 m gyors, Európa-bajnok:

Martin Maljutyin (Oroszország) 1:44.79

2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) 1:45.19
3. Thomas Dean (Nagy-Britannia) 1:45.34

5. Milák Kristóf 1:45.74

nők:

1500 m gyors, Európa-bajok:

Simona Quadarella (Olaszország) 15:53.59 perc
2. Anasztaszija Kipricsnyikova (Oroszország) 16:01.06
3. Martina Rita Caramignoli (Olaszország) 16:05.81
4. Késely Ajna 16:10.50

 

6. Mihályvári-Farkas Viktória 16:17.27

100 m hát, Európa-bajnok:

Kathleen Dawson (Nagy-Britannia) 58.49 másodperc
2. Margherita Panziera (Olaszország) 59.01
3. Marija Kamenyeva (Oroszország) 59.22

200 m mell, Európa-bajnok:

Molly Renshaw (Nagy-Britannia) 2:21.34 perc
2. Lisa Mamie (Svájc) 2:22.05
3. Julija Jefimova (Oroszország) 2:22.16

4x200 m gyors, Európa-bajnok:

Nagy-Britannia (Lucy Hope, Tamryn Van Selm, Holly Hibbott, Freya Anderson) 7:53.15 perc
2. Magyarország (Jakabos Zsuzsanna, Fábián Fanni, Veres Laura, Kapás Boglárka) 7:56.26
3. Olaszország (Stefania Pirozzi, Sara Gailli, Simona Quadarella, Federica Pellegrini) 7:56.72

Borítókép: Facebook.com/ Szabó Szebasztián 

Videók