Nemzetközi labdarúgás

Újra pályán a legnagyobbak, 2017-től jön a legendák világbajnoksága

A tervek szerint 2017 januárjában rendeznék meg először az úgynevezett legendák világbajnokságát. A szervezők már a helyszínt is kijelölték, Mexikó ad majd otthont az első rendezvénynek.
 
""
 
A tornán első körben 12 ország venne részt, az elmúlt két évtized már visszavonult sztárjaival. A tornán 35 és 45 év közötti, már visszavonult játékosok szerepelhetnek majd, szeretnék, ha David Beckham és Zinedine Zidane lennének a torna arcai.
 
A vb sajtótájékoztatóján Berlinben amúgy megjelent Juan Sebastian Verón, Gaizka Mendieta és Patrick Kluivert is.
 
„Amikor még pályán vagy, nem gondolkodsz azon, mi lesz majd ha visszavonulsz” – mondta Patrick Kluivert. „Ez egy nagyszerű kezdeményezés, jó lenne találkozni a régi játszótársakkal, nagy ellenfelekkel."
 
A meccsek kétszer 30 percig tartanának, a cserék száma pedig nem lenne maximalizálva az összecsapásokon.