Forma-1 / Motorsport

Újra egy csapatban Senna és Prost

""

Sokan Ayrton Senna és Alain Prost házon belüli összecsapását tartják a Forma-1 történetének legnagyobb párharcának: a két klasszis 1988-ban és 1989-ben alkotott egy csapatot a McLarennél. Két közös versenyévaduk során 25 futamgyőzelmet, 28 rajtelsőséget, 17 további dobogós helyezést és egy-egy világbajnoki címet szereztek. Küzdelmük a következő években is folytatódott, Prost azonban 1990-ben és 1991-ben már a Ferrari, 1993-ban pedig a Williams pilótájaként szállt szembe brazil riválisával – ő 1993 végig a McLarennél maradt.

2015-ben, huszonhat évvel utolsó csapattársként eltöltött versenyük után a brazil stock car bajnokságban szereplő Prati-Donaduzzi istálló élt a lehetőséggel, és a tragikus sorsú Senna unokaöccse mellé leigazolta Prost szintén versenyzőként ténykedő fiát is. Nicolas Prost korábban már versenyzett Bruno Senna ellen – legtöbbször a tavaly útjára indított Forma-E-ben csaphattak össze – csapattársként azonban eddig még nem bizonyíthattak. Március 22-én, a bajnokság első futamán, az Ayrton Senna nevét viselő Goiania versenypályán azonban erre is sor kerülhet.

A bajnokság első fordulójában a csapatok rendszerint lehetőséget biztosítanak a Prosthoz és Sennához hasonló vendégversenyzőknek. A francia a széria egyik éllovasával, Júlio Camposszal osztja majd meg autóját, a brazil pedig honfitársával, a Forma-1-es tapasztalatokkal is rendelkező Antonio Pizzoniával. „Örömmel üdvözlöm Nicót a csapatban” – idézi a gpupdate.net Senna szavait. „Bizonyos értelemben ez egy kicsit olyan lesz, mint Ayrton és Alain régi összecsapásai. Remélem, képesek leszünk ugyanarra, azaz a győzelemért harcolhatunk Pizzoniával és Camposszal” – tette hozzá.

„Örülök, hogy Bruno csapattársa lehetek” – veszi át a szót Prost. „Ez egy fantasztikus élmény lesz számunkra. Nagyon régóra ismerjük már egymást és szerencsére jó kapcsolatot ápolunk. Mindig különleges érzés fog el, amikor látom a sisakját valahol, hiszen eszembe jutnak azok a harcok, amelyeket Ayrton vívott az apámmal. Rengeteg ember, rengeteg kérdés szegez nekem, ami velük kapcsolatos, egy dolgot azonban mindig szeretek megjegyezni velük kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy végül jó barátok lettek” – folytatta a 33 éves sportember.