Újpestről Rómába, onnan a Sydney-i olimpiára – Búcsú a legendától 2. rész
Benedek Tibor halála az egész vízilabdatársadalmat megrázta. Számtalan sportportál, pályatárs, és ellenfél emlékezett meg a háromszoros olimpiai bajnokról.
Az újságmúzeum egy portrét készített róla, amelynek második részét változatlan formában tesszük közzé.
"A Benedek-szülők büszkék voltak a fiúkra, ő viszont nem szerette, ha ott vannak a lelátón. Pontosabban a KSI-s korszakban nem. Aztán amikor az Újpestbe igazolt, ha az édesapja ráért, minden fontosabb meccsre kiment.
Nem a tipikus sportszülő módjára drukkolt, elegánsan, kimérten üldögélt, belül persze majd kiugrott a szíve a helyéről. Tibor édesanyja már hevesebb volt, s ha vesztésre állt a csapat, mindig kiment dohányozni az utcára. Ő is lenyugszik, meg aztán hátha mire visszajön, fordít a csapat. Megesett. Nem is egyszer.
Egy ideig Tibort is zavarta, hogy mindenki kis Benedekként emlegeti, meg úgy, hogy tudod, a színész fia. Zavarta, hiszen ő akkor már itthon jó nevű vízilabdázónak számított. Azt a kérdést is gyűlölte, hogy nem kacérkodott e azzal, hogy ő is színésznek megy.
Ezzel kapcsolatban mesélte egyszer, hogy bár nem érdekelte a színjátszás, mégis belekóstolt. Hét-nyolc éves lehetett, amikor megkérték az édesapját, mi lenne, ha a kis Tibi olvasna fel egy mesét a rádióban. Jó ötletnek tűnt, elmentek, elolvasta. Saját bevallása szerint is pocsékul. A mese rendezője pedig nagy kínok között ment oda Benedek Miklóshoz, hogy hát, a gyerek nem olvas túl jól mesét, ez a felvétel bizony nem mehet le adásban. Senki sem bánta.
Tibor már szövetségi kapitányként említette egyszer, hogy ha hívják, mindig elmegy díjátadónak. Meg is indokolta miért. Mint kiderült, még a KSI serdülőcsapatában játszott, amikor a bajnoki érmeket Horkai György adta át nekik. Róla tudni kell, 1976-ban ott volt a Montrealban olimpiai aranyérmes válogatottban és rettegtek a bal kezétől a riválisok. Csakúgy, mint Benedek balosától.
Azon a bizonyos éremátadón a kis Benedek megilletődött volt, de büszke is egyben, aztán évekkel később már Horkai György pólóválogatottjának lett a stabil tagja. Felnézett rá akkor is, sőt, volt, hogy egymásról is nyilatkoztak. Mint kiderült Tibor nem látta élőben játszani Horkait, kicsi volt még. Horkai persze meg is jegyezte erre viccesen: „Hogy lesz így belőle világelső, ha egy ilyen alapélménye hiányzik?”
1994-ben, amikor már megjelentek a szponzorok a magyar sportban, az egyik egy elegáns Mercedest ajánlott fel Benedek Tibornak. Más rohant volna a kulcsért, sőt, még aznap megmutatta volna a haveroknak, hogy na, milyen menő kocsim van, ám ő más volt. Nemet mondott az autóra és meg is indokolta, hogy miért.
Nem akarta, hogy a játékostársak irigykedjenek, mert az megronthatja a csapategységet, majd hozzá tette, a pénz csak annyiban érdekli, hogy legyen lakása, egy kicsit jobb autója meg annyi pénz a zsebében, hogy be tudjon ülni valahová vacsorázni.
Mert ő ilyen volt…
1994-ben, 22 éves korára BEK-győztes lett az Újpest együttesével. Szárnyalt. Erős volt, és gyilkos erejű bombákat zúdított a kapura. Mindenki őt akarta. Aztán Rómába igazolt, ahol a szerelem is rátalált. Federicával kint ismerkedett meg. Tökéletes díszletet kapott a szerelmük. Megházasodtak, majd megszületett a kislányuk, Ginevra is. Majd jött az a bizonyos kenőcsügy, amikor is végül nyolc hónapos eltiltást kapott, pedig váltig állította, nem tudta, hogy a kenőcs doppinglistás szert tartalmaz.
Úgy érezte, vége mindennek.
A megaláztatás miatt s azért, mert úgy tűnt, nem lesz esélye, hogy kijusson a Sydney-i olimpiára. Magába fordult, és közel állt hozzá, hogy bejelentse: felhagy a pólóval.
Habár saját bevallása szerint nem írt jól, mégis nekifogott egy könyvnek, kiírta magából a fájdalmat. Az elefánton nem fog az átok volt a címe. Bár biztatták, hogy jelentesse meg, nem állt kötélnek. Aztán mégis ott lehetett az olimpián 2000-ben, ahol a döntőben négy gólt dobott. Leomlottak a falak, elégtételt vett mindenen és mindenkin. És onnan nem volt megállás.
Olimpiai bajnok lett Athénban és Pekingben is. Közben Federicával úgy döntöttek, külön folytatják, ám a kislánya rengeteget volt vele. Aztán összekötötte az életét Epres Pannival és tudta, érezte, eljött a nagy szerelem. Két gyermekük lett. Mór és Barka. Tibor végül befejezte a vízilabdázást, ám szövetségi kapitányként is csúcsra jutott, 2013-ban lett világbajnok a csapattal.
És lassan elérkeztünk 2018-hoz, amikor is kiderült, baj van. Nagy baj. A diagnózist látva az orvosok először azt mondták, ötven százalék esélye van, hogy felgyógyuljon. Aztán mindez negyvenre csökkent, harmincra, húszra…
Tibor viszont nem adta fel. Nagy küzdőként biztos volt benne, ezt a csatát is ő nyeri. Még akkor is, amikor már az orvosok is csak csóválták a fejüket. Hitt benne, hogy felépül, visszatérhet, láthatja felnőni a gyerekeket, edzőként pedig ott lehet a legnagyobbak között.
Nem így történt…
Akik közel álltak hozzá, tudták, hogy nincs sok esély, de a pólótársadalom összezárt, senki sem beszélt Tibor állapotáról, mert ő nem szerette volna. Amikor májusban bejelentette, hogy visszavonul a vízilabdázástól, a közvélemény még akkor sem sejtette, hogy mi áll a háttérben. Nem tudták azt sem, hogy nagyon lefogyott és, hogy a kórház intenzív osztályára került. Éppen ezért mindenkit villámcsapásként ért a csütörtök hajnali hír: Benedek Tibor örökre elment…
Nem hiszem.
Biztos vagyok benne, ha holnap elmegyek a Császár uszodához (bár a régit elbontották), a medencében ott lesz egy fiú egymagában.
Nála lesz egy labda, amivel a kapuralövést gyakorolja órák óta. A többiek már régen hazamentek.
Csak ő maradt.
Az idők végezetéig…
Nyugodj Békében Benedek Tibor"
Forrás: újságmúzeum
Borítókép: újságmúzeum
