Magyar foci

Újpest FC: Sold

""A mai naptól új többségi tulajdonos irányítja az Újpest FC-t. Az eddigi többségi tulajdonos, a City Budapest Zrt. megállapodott Roderick Duchatelet-vel, aki ennek értelmében több mint 94 százalékos üzletrésszel rendelkezik a futballcsapatot működtető gazdasági társaságban.

Roderick Duchatelet már szerzett tapasztalatokat a futballban, korábban öt éven keresztül – 2010-ig – igazgatói posztot töltött be a Germinal Beerschot Antwerpennél.

Roderick Duchatelet szerdán 13:00 óra után mutatkozott be az Újpest FC játékosainak, a szakmai stábnak, és a menedzsment tagjainak.

Információink szerint Roderick Duchatelettől nem áll messze, hogy futballklubba fektessen. Ugyanis édesapja, Roland Duchatelet korábban a K. Sint-Truidense tulajdonosa volt, 2011 júniusában pedig megvásárolta a Standart Liége csapatát. A családi futballvállalkozás pedig Újpestre is kiterjedt.

Az új tulajdonos első döntése volt, hogy megerősítette Bartha Csabát és Csehi Istvánt a klub ügyvezetői posztján. A tulajdonost részt kíván venni a későbbiekben a klub minden napi irányításában, de szeretne maga helyett egy magyarul-hollandul beszélő szakembert szerződtetni a klubvezetői posztra.

Információink szerint Leo Beenhakkerrel is tárgyalásban áll Duchatelet, de konkrétumról még nem tudott beszámolni az új tulajdonos.

A belga vállalkozó csaknem 95 százalékos tulajdonrészt vásárolt meg az egyesületet eddig működtető City Budapest Zrt-től. Duchatelet azt mondta, jelenleg a legfontosabb feladat a pénzügyi helyzet rendezése és a sportszakmai problémák megoldása, a távolabbi jövőt illetően pedig azt szeretné, ha az Újpest megismételné az 1970-es években elért eredményeit – a lilák 1969-től zsinórban hét bajnoki címet szereztek, 1974-ben az elődöntőig jutottak a BEK-ben.

"Terveim szerint a közeljövőben sokat leszek Újpesten, később szeretnék egy flamand és magyar nyelven egyaránt beszélő menedzsert megbízni a napi feladatok ellátásával" – mondta az új tulajdonos, aki korábban a belga élvonalban szereplő Germinal Beerschot tulajdonosa volt. Duchatelet apja a 2009-ben belga bajnok Standard Liege tulajdonosa, Tolnai Sándor, az eddigi többségi tulajdonos eredetileg őt kereste meg az Újpest megvásárlásával kapcsolatban.

"Apám az elfoglaltságai miatt nem tudott szerepet vállalni az Újpest működtetésében, ugyanakkor én nemrég értékesítettem egy részvénycsomagot, amit a Standard Liege-ben birtokoltam, így teljes mértékben az Újpestre tudok koncentrálni. Szeretném a belga futballban megszerzett tapasztalataimat Újpesten hasznosítani." – nyilatkozott Duchatelet, aki nem árulta el, hogy mennyit fizetett a többségi tulajdonrészért, azt viszont közölte, hogy Zoran Spisljak továbbra is vezetőedző marad.

Duchatelet – aki különböző vállalkozásaival az üzleti élet több területén is érdekelt – kérdésre válaszolva leszögezte: az Újpestnél a kiesés szóba sem kerülhet, a szezon végéig mindenképpen szeretnének feljebb kerülni a tabellán, az elkövetkező években pedig célja, hogy a lila-fehér gárda minden szezonban európai kupaszereplést érő helyen zárja a bajnokságot.

Az Újpest FC 12 forduló után három győzelemmel, két döntetlennel és hét vereséggel, 11 pontot gyűjtve 13. az OTP Bank Ligában.