Magyar foci

Újpest: Daerden nem a 0-4-ből indul ki a DVTK ellen

""

"Nem volt könnyű az Eger és a Siófok elleni hazai bajnoki sem, de a DVTK ellen nehezebb mérkőzésre számítok. Ezért is kell nagyon koncentráltan és szervezetten játszanunk, fontos, hogy hogyan tudunk majd védekezésből támadásra "váltani", hiszen akár egy-egy kontra is eldöntheti a három pont sorsát. A Honvéd ellen egy olyan csapatot láttam, amely nem bízik igazán magában, ettől függetlenül 1-0 után meglepett, hogy diósgyőri részről négygólos vereség lett a találkozó vége. Az edzőváltás nyilván az elmúlt hetek eredményeinek szólt, de a DVTK például az első fordulóban ellenünk is bizonyította, hogy erős gárda, inkább abból kell kiindulnunk. Készültünk az elmúlt mérkőzések felvételeiből, de lehet, hogy most egy egészen más szerkezettel állnak majd fel, esetleg új játékosok kerülnek be a kezdőbe, ezeket megfelelő módon le kell reagálnunk a pályán. Két bajnoki forduló van még hátra az évből, dolgoznunk kell tovább, hogy minél több pontot szerezzünk a téli szünet előtt."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 16. forduló
Újpest – DVTK
Szusza Ferenc Stadion, 2012. 11. 25., 16.30 óra
Vezeti: Solymosi Péter. Asszisztensek: Lémon Oszkár, Aradi József