Magyar foci

Újpest: az ország legjobb pályáján játszanak a Vidi ellen

Két éven keresztül a Videoton az OTP Bank Liga utolsó fordulójában látogatott Újpestre, ezúttal viszont már a második bajnoki hétvégén találkozik a két együttes. Májusban a fehérváriak Perics duplájával elvitték a három pontot a Megyeri útról, most az Újpest alaposan felkészült ellenfeléből, legalábbis a lila-fehérek vezetőedzője szerint.

""

Jos Daerden: "Láttam a Videotont csütörtökön a Gent ellen, taktikusan és jól játszottak, de nekünk most nem abból a meccsből kell kiindulnunk. Szervezetten játszottak és ennek köszönhetően előnnyel utazhatnak a visszavágóra, de vasárnap valószínűleg támadóbban szeretnének majd fellépni. Tudjuk mik az erősségeik, és azt is, hogy hol lehetne őket "megfogni". Persze a mérkőzés előtt minden edző megnyeri a meccset, de szerencsére a focit emberek játsszák, ezért hiába tervezünk a meccs előtt az edzői szobában, végül a pályán dől el minden. Kemény küzdelemre számítok, valószínűleg a nagy meleg majd kicsit mindkét csapat dolgát megnehezíti majd, de ettől függetlenül élvezetes meccset várok. Tiszteljük ellenfelünket, de nem félünk tőle, azért megyünk ki a pályára, hogy megnyerjük a meccset. Szombaton már az új gyepszőnyegen edzettünk, megkockáztatom, az ország legjobb pályája van most a Szusza Ferenc Stadionban, a játékosok alig várják, hogy bajnokit játsszanak rajta. Alessandro Iandolit két sárga lappal kiállították még a Sint-Truiden játékosaként a belga bajnokság rájátszásának utolsó mérkőzésén, így rá vasárnap nem számíthatok, ahogyan a szintén eltiltott Naim Aarabra sem. Vermes Krisztián játéka kérdéses, nem akarunk kockáztatni, ha nincsen száz százalékos állapotban, akkor nem lép majd pályára."

""

Paulo Sousa: "Ahogy minden ellenfelünket, az Újpestet is tiszteljük. Egy jó csapat, amely a nyáron nagyon sokat erősödött, ráadásul új vezetőedző is érkezett a klubhoz. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk idegenben, azonban ahogy mindig, most is mindent meg fogunk tenni a sikerért, hogy elérjük minden meccsre kitűzött célunkat, vagyis ugyanúgy mint tavasszal, megszerezzük a három pontot."

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 2. forduló:
Újpest FC – Videoton FC
Szusza Ferenc Stadion, 15 óra 30 perc. Vezeti: Iványi Zoltán (Albert, Medovarszki)
A sport365.hu tippje: 1-2