Magyar foci

Újpest: a győzelem ellenére is bosszús Daerden vezetőedző

Hiába nyert 3-2-re a First Vienna FC ellen az Újpest FC, a vezetőedző, Jos Daerden bosszúsan nyilatkozott a mérkőzés után: „Nem jászottunk jól, egyáltalán nem vagyok elégedett a játékunkkal. Sokat dolgozunk az edzéseken, de nem láttam vissza a gyakoroltakat. Főleg az első huszonöt percben volt jobb az ellenfél, egyszerűen túl nagy teret engedtünk nekik. A csapatrészeink között is túl nagy távolság volt. A félidő végére feljavultunk valamennyire. A második játékrész elején pontrúgásból eredményesek voltak a hazaiak, ebből gondjaink voltak már az Eger ellen is – ezen is dolgoznunk kell majd, de összeségében is sok munka áll még előttünk. A győzelemnek persze örülök, de annak még inkább, hogy mindenki sérülés nélkül lehozta a meccset. Szombaton regeneráló futás van előírva a játékosoknak, utána leülök velük és megbeszéljük, hogy kire számítok a belgiumi edzőtáborban.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Eredmény:
First Vienna FC–Újpest FC 2-3 (1-2)
Bécs, Hohe Warte Stadion, 200 néző
First Vienna FC: Mandl – Speiser, Dospel, Bauer, Lebedev – Becsirovics, Fallmann, Toson – Hinterseer, Pink, Perk. Játszott még: Prskalo, Dogan, Michel, Vorraber
Újpest FC: Balajcza (Banai D., 46.) – Nagy P. (Egerszegi, 67.), Vermes (Szokol, 67.), Mihajlovics, Pollák (Barczi, 46.) – Christ, Balogh B., Proesmans (Litauszki, 60.) , Kovács D. – Remili (Magos, 67.), Szabó B. (Tshibuabua, 60.)
Gólszerzők: Hinterseer (30.), Prskalo (46.) ill. Christ (35.), Bauer (41., öngól), Balogh B. (48.)