Amerikai sportok

Újbb szívműtét előtt áll a volt baseball játékos

A Brewers rádió bemondóját csütörtökön kellett kórházba szállítani, miután komoly mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Bob Ueckernek  nem ez lesz az első szívműtétje az idei évben, ugyanis április 30-án ugyanezzel a problémával vitték kórházba, és akkor is sebészeti beavatkozást hajtottak végre. A volt baseball játékos megnyugtatta rajongóit, hogy nem kell aggódniuk, hiszen ugyanaz az orvosi csapat végzi rajta a műtétet, mint az év elején, bennünk teljes mértékben megbízik. Felépülése nyolc hetet vehet majd igénybe. A hetvenöt esztendős Uecker meghatódott, amikor megtudta hányan próbálnak kapcsolatba lépni vele, és mennyi biztató üzenetet kapott már. Az első műtét után orvosa azt tanácsolta neki, hogy vonuljon nyugdíjba, és pihenjen sokat.  Nem fogadta meg a tanácsot és júliusban újra dolgozni kezdett.

A Miller Parkban (Milwaukee) egy felső szektort is elneveztek a tehetséges játékosról.Ueckert 2001-ben a Rádiós Hírességek Csarnokában, 2003-ban a Baseball Hírességek Csarnokában, idén pedig a WWE Hírességek Csarnokában (pankráció) kapott helyet.

 

Papp Bertalan