Nemzetközi labdarúgás

Újabb szög Moyes koporsójában: rém gyenge csapat ellen esett ki a MU

""

Johnny Evans ugyan megszerezte a vezetést a hazaiaknak a 37. percben egy szöglet után, ám a rendes játékidő végén nem volt elég a továbbjutáshoz az 1-0 a Vörös Ördögöknek, mert az odavágón a Sunderland 2-1-es győzelmet aratott.

Az Angol Ligakupa szabályai szerint az első 90 percben nem számít az idegenben szerzett gólt, ezért játszottak a csapatok kétszer 15 perces hosszabbítást.

Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy a United megtartja előnyét, és idegenben szerzett góljának köszönhetően megszerzi a továbbjutást, ám De Gea a 119. percben lényegében bevédte Bardsley lövését, ezzel a Sunderland jutott volna a döntőbe.

Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, hiszen Javier Hernandez visszahozta az angol bajnok reményeit, a 2-1 után pedig következhettek a büntetők.

A párbajt 2-1-re nyerték a vendégek, az öt United játékosból csupán Darren Fletcher tudott gólt szerezni.

A Sunderland ellenfele a West Ham Unitedet búcsúztató Manchester City lesz a Ligakupa fináléjában.