Milano-Cortina 2026

Újabb sérülés az olimpián – hordágyon vitték le a hegyről a háromszoros bronzérmest

Kép forrása: Michael Reaves/Getty Images

Edzés közben balesetet szenvedett szerdán Mark McMorris, a kanadaiak háromszoros olimpiai bronzérmes hódeszkása – közölte hazája ötkarikás csapata.

Több részlet nem derült ki a 32 éves versenyző állapotáról, de sajtóértesülések szerint hordágyon vitték le a hegyről.

A milánói-cortinai téli játékok pénteki megnyitója előtt egy nappal, csütörtökön (ma) kezdődik a férfi big air verseny Livignóban, ahol McMorris is gyakorolt.

„A Kanadai Olimpiai Bizottság és a Canada Snowboard stábja gondoskodik McMorris gyógyulásáról. Amint további információk állnak rendelkezésünkre, tájékoztatjuk a közvéleményt” – olvasható még a szűkszavú közleményben.

A kanadai sportoló a negyedik olimpiájára készült, 2014-ben Szocsiban, négy évvel később Phjongcshangban, majd 2022-ben Pekingben végzett a harmadik helyen a slopestyle versenyen, de nem a mostani az első súlyos sérülése.

Egy 2017-es balesetben eltörte az állkapcsát és a bal karját, megrepedt a lépe, továbbá medencecsonttörést és bordatöréseket szenvedett.