Egyéb sportok

Újabb négy magyar egység került a döntőkbe

A szombat délelőtti középfutamokból újabb négy magyar egység került a döntőkbe a szegedi kajak-kenu világkupán.

Kezdésként K-1 200 méteren a nőknél Kiss Blanka és Lucz Anna is a második helyen végzett középdöntőjében, s mivel az első három továbblépett, ők is készülhetnek a néhány órával később sorra kerülő végjátékra. A férfiaknál a két magyar közül csak Csizmadia Kolosnak sikerült beverekednie magát a legjobb kilenc közé az erős szélben, ő szintén második lett második pályáján, Apagyi Levente azonban negyedik helyével lemaradt a nagydöntőről, ő ebben a számban a B fináléban fejezi majd be szereplését.

A két 17 éves kenusnak, Gönczöl Laurának és Opavszky Rékának sem sikerült bekerülnie az éremcsatába C-1 200 méteren, miután előbbi hetedik, utóbbi pedig negyedik lett középfutamában. Ők is a B döntőben lesznek érdekeltek szombaton délben. A férfi 500 méteres kenupárosoknál Hajdu Jonatán és Fekete Ádám sokáig vezetett, végül másodikként ért célba, a Zombori Dominik, Szőke Attila duó azonban negyedikként zárt, s ezzel kiesett.

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta. A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren.

A vk további programja:
később:
döntők 11.33
középfutamok 14.30
előfutamok 15.25
paraverseny, döntők 9.55, 11.00, 15.45 és 16.50
vasárnap:
középfutamok 9.30
döntők 10.33

Borítókép:joachpress.hu