Jégkorong

Újabb magyar csapat lehet az osztrák hokiligában

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a klubok között egyetértés alakult ki abban, hogy ragaszkodni kell a versenyszabályzat azon pontjához, amely szerint külföldi bajnokságban csak az a csapat szerepelhet, amelyik a hazai versenysorozatban is indul.
A Dunaújvárosi Acélbikák.Docler alakulata elvileg tudná vállalni a kettős megméretést, ugyanakkor a Fehérvár jelezte: a nagycsapat változatlanul az osztrák bajnokságban indul, ám a tartalékegyüttes nem tudna megfelelni a követelményeknek, vagyis hogy mind az ob I-ben, mind a Nationalligában is pályára lépjen. Ugyanígy foglalt állást a Miskolc is.
Az Újpest és a Ferencváros jelezte, hogy nem tud a Nationalligában indulni, míg a szintén nehéz pénzügyi helyzetben lévő Vasas meg sem jelent a megbeszélésen.
Az osztrák szövetség április 29-én jelentette be, hogy a Nationalligába várnak magyar, horvát és szlovén csapatokat is. A tervek szerint az alapszakaszban 36 találkozó lenne klubonként szerdai és szombati játéknapokkal, a rájátszásba nyolcan jutnának, s minden körben három siker kellene a győzelemhez.

MTI (Fotó: dabdocler.hu)

Sport365Lexikon – Dunaújvárosi Acélbikák.Docler

Korábbi elnevezések: Dunaújvárosi Kohász, Dunaferr SE, DAC
Alapítva: 1974
Klubszínek: piros-fehér, fekete
Pálya: Dunaújvárosi Jégcsarnok

A klub sikerei
Magyar bajnok (4): 1996, 1998, 2000, 2002
Bajnoki ezüstérem (8): 1997, 1999, 2001, 2003, 2004, 2005, 2007, 2010
Bajnoki bronzérem (4): 1994, 1995, 2006, 2009
Magyar Kupa-győztes (2): 2007, 2009
Mol Liga 3. hely: 2010
Tippmix Magyar Kupa-győztes: 2011