Újabb halasztások, újratervezések a koronavírus miatt
Három hónapra házi őrizetbe került Aleksandar Prijovic szerb labdarúgó, akit szombaton Belgrádban letartóztattak a kijárási tilalom megszegése miatt. A válogatott csatár társaival együtt egy belgrádi szálloda halljában italozott délután öt óra után, emiatt az ügyészség felelősségre vonta. A szerb rendőrség közlése szerint a hotel is büntetésre számíthat, a jelzett időpontot követően ugyanis tilos lett volna ételt és italt felszolgálni. Szerbiában a kijárási tilalom megszegéséért akár háromévi börtönbüntetést is kaphat a vétkes.
Változatlanul folytatódik a labdarúgó-bajnokság Burundiban, ahol eddig három igazolt koronavírus-fertőzött van. A kelet-afrikai ország sportági szövetsége vasárnap a klubokkal, illetve a népegészségügyi miniszterrel folytatott egyeztetést követően jelentette be: az első és másodosztály küzdelmei folytatódhatnak a "megfelelő higiéniai intézkedések betartása mellett". Burundi mellett – ahol három forduló van hátra az idény végéig – Fehéroroszországban, Nicaraguában és Tádzsikisztánban zajlanak a futballbajnokságok.
Nem veszi igénybe a járvány miatt igényelhető kormányzati támogatást munkavállalói számára a Manchester City, az angol élvonalból elsőként. A labdarúgó Premier League több élklubja, köztük a listavezető Liverpool, illetve a Tottenham Hotspur is élt a lehetőséggel, hogy a kormány állja az alkalmazottak fizetésének nyolcvan százalékát. A City többségi tulajdonosa az Abu Dhabi United Group, amely az egyesült arab emírségekbeli Manszur bin Szajed al-Nahjan sejk tulajdona.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) felkészült azoknak a panaszoknak és fellebbezéseknek a kezelésére, amelyek a játékosok bércsökkentésével kapcsolatosak, egyben útmutatásokat készít azoknak a kluboknak és szövetségeknek, amelyek a járvány miatt erre kényszerülnek. A FIFA megfogalmazása szerint a csökkentéseknek arányosnak kell lenniük, és bár tükrözniük kell az egyes országok jogszabályait, de el akarják kerülni a ligák és klubok közötti nagy különbségeket.
Sürgetik a klubokat, a ligákat és a játékosokat, hogy kössenek kollektív megállapodásokat, ezáltal ugyanis könnyebben elkerülhetőek a peres ügyek. A nemzetközi szövetség a szerződések egyoldalú megváltoztatását csak akkor ismeri el, ha ésszerűnek ítéli, és más lehetőség nincs.
A játékosok bírálták a spanyol labdarúgóligát, amely felszólította a klubokat, hogy küldjék kényszerszabadságra futballistáikat, mivel a koronavírus-járvány miatt szünetelnek a versenysorozatok. A liga szerint erre azért lenne szükség, mert nem született megállapodás a fizetéscsökkentés mértékéről. A játékosok közölték, hogy egyetértenek a csökkentéssel, de nem a liga által kívánt mértékben, illetve hozzátették, hogy a szervezetnek segélyalapot kellett volna létrehoznia a futballisták és a klubok számára.
A Celta Vigo orosz labdarúgója, Fedor Szmolov súlyosan megsértette a Spanyolországban érvényben lévő szigorú kijárási korlátozást, illetve klubja és a La Liga szabályait, mivel egy magángépen elutazott, és hazatért Oroszországba.
Smolov megszegte a kijárási korlátozást, amiért súlyos büntetést kap.
Fotó: Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images
A 30 éves csatár – sajtóértesülések szerint – mindezt azzal indokolta, hogy meg akarta látogatni a menyasszonyát, Marija Jumasevát, aki Borisz Jelcin néhai orosz elnök unokája, és áprilisban ünnepli a 18. születésnapját. A Celta Vigo közölte: Szmolov többször is engedélyt kért a hazatérésre, amit nem adhatták meg neki, ennek ellenére távozott, de útja során tartotta velük a kapcsolatot, illetve ígéretet tett, hogy hamarosan visszatér.
A fehérorosz sportminisztérium vasárnap cáfolta, hogy az ország otthont adna az amúgy nagy érdeklődés övezte MMA-összecsapásnak, amelyet a veretlen könnyűsúlyú világbajnok Habib Nurmagomedov vívna az elmúlt hét évben mind a 12 meccsén győztes Tony Fergusonnal.
A kevert harcművészet (MMA) legrangosabb szervezete, a UFC által kiírt csatát az orosz és az amerikai harcos között április 18-án rendeznék meg, de színhelye továbbra sincsen. Az összecsapásnak New York adott volna otthont, ám az állami sportbizottság betiltotta a gálát a koronavírus-járvány miatt. Fehéroroszország azért került szóba, mert korábban az ottani MMA-szövetség hivatalos ajánlatot küldött a UFC-nek arról, hogy országos bajnokságuk keretében, főeseményként megtartanák a Nurmagomedov-Ferguson mérkőzést. Az újabb elutasítás nyomán viszont erősen kétségessé vált, hogy a meccset bárhol is meg lehet rendezni.
Új időpontot kell keresni a jövő évi tollaslabda-világbajnokságnak a tokiói ötkarikás játékok miatt.
Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz portál beszámolója szerint még kérdéses, hogy 2021-ben sor kerül-e rá, vagy 2022-re halasztják. A viadalnak Huelva jövő augusztusban adott volna otthont, a nemzetközi szövetség (BWF) pedig a spanyol szervezőkkel közösen dolgozik az új időpont kijelölésén.
Borítókép: Srdjan Stevanovic/Getty Images