Kép forrása: Getty Images

Ezúttal azonban nem az Egyesült Királyságban, hanem az Európai Unióban gyűlhet meg a City baja a jogalkotással.

Ugyanis a La Liga elnöke Javier Tebas a BBC információi szerint az Európai Bizottság elé vitte a Manchester City ügyét. 

A feljelentés oka,  a La Liga szerint az angol bajnok megsértette az állami tulajdonú vállalatokkal kapcsolatos szabályokat.

Tebas a City régi kritikusa. A jelenleg zajló FT Business of Football Summit rendezvényen nyilatkozta azt az angol médiának, hogy a panaszt 2023-ban terjesztették elő.

A spanyol liga elnöke tudomása szerint az ügy jelenleg „vizsgálati szakaszban” van az Európai Bizottságban, amely az Európai Unió végrehajtó szerve.

Tebas elmondta, hogy a panasz azon a meggyőződésén alapul, hogy „a Citynek olyan struktúrája van, amely megkerüli a szabályokat”, beleértve a City Football Groupon kívüli vállalatcsoportot is.

A La Liga azzal érvelt a beadványában, hogy a Premier League bajnokát mindez versenyelőnyhöz juttatta. Egyrészt az angol bajnokságban, másrészt a Bajnokok Ligájában, ami jelen esetben relevánsabb.

A City nem kommentálta Tebas állításait. De klubbal kapcsolatos „források” elmondták, hogy tisztában vannak a beadvánnyal.

„A Citynek nagyon sok olyan cége van a csoportjában, amelyek kívül esnek a City Football Group struktúráján. Sőt több olyan cég is, ahová a kiadásait fekteti. Azt kértük Európai Bizottságtól, hogy ellenőrizzék a Cityt.” – mondta Tebas a sajtónak.

Nagyon fontos, hogy minden klubra ugyanazok az átláthatósági szabályok és irányítás vonatkozzanak mind a sport, mind a pénzügyi oldalon.”

„Úgy gondoljuk, hogy a City olyan vállalatokra hárította a veszteségeket, amelyek hivatalosan nem részei a City Football Groupnak.”

Tebas elmondta, hogy a panaszt a külföldi támogatásokról szóló rendelet alapján terjesztették elő, amely 2023. július 12-én lépett hatályba, és felhatalmazza az EU-t az állam által ellenőrzött külföldi támogatások kivizsgálására.

A Citynek tehát lehetséges, hogy egy újabb frontot kell nyitnia, azok után, hogy a Premier League pénzügyi szabályainak állítólagos megsértése miatti 115 pontos ügyükben az ítélethirdetésre várnak.

Ha bűnösnek találják őket, akkor Angliában hatalmas pontlevonásra számíthatnak.

Egyébként a La Ligának korában már volt ilyen ügye, hiszen hasonló okból 2022-ben Tebasék panaszt nyújtottak be az UEFA-hoz, a City és a Paris Saint-Germain „szabálytalan finanszírozása” miatt. Ezeket az egyesületeket Tebas korábban „állami kluboknak” nevezte.

Az Európai Bizottságot megkereste a BBC a kérdéseivel, de egyelőre nem kaptak azokra választ.