Friss hírek

Újabb drámai fordulat Pogba karrierjében

Kép forrása: Robbie Jay Barratt - AMA/Getty Images

Jelenlegi csapat is megválna tőle.

Újabb komoly csapást kaphat Paul Pogba pályafutása: a hírek szerint az AS Monaco közölte a 33 éves középpályással, hogy szeretné közös megegyezéssel felbontani a szerződését.

A francia klub szeptember 1-jéig rendezné a helyzetet, hogy Pogba még ebben az évben új csapatot találhasson.

A világbajnok futballista hosszú kihagyás után próbálta újjáépíteni karrierjét.

A Juventus játékosaként négyéves doppingeltiltást kapott, amelyet fellebbezés után 18 hónapra csökkentettek, így 2025 márciusától ismét futballozhatott.

Három hónappal később kétéves szerződést kötött a Monacóval.

A sérülések sem hagyják békén

Pogba visszatérése azonban messze nem a tervek szerint alakult. Első monacói idényében sérülések hátráltatták, mindössze hat alkalommal lépett pályára csereként, majd 1084 nap után idén májusban kezdett ismét tétmérkőzésen.

A mostani felkészüléstől azt remélték, hogy végre megfelelő fizikai állapotba kerülhet, ám az angliai edzőtáborban ismét megsérült. A Nice-Matin beszámolója szerint Pogba fájdalmas kiáltással került a földre az egyik tréningen, majd a Monaco két stábtagjának kellett lekísérnie a pályáról.

Thiago Scuro, a Monaco vezérigazgatója már korábban jelezte, hogy a nyári felkészülés döntő lehet Pogba jövője szempontjából.

„Bonyolult téma, mert nagyon tiszteljük Pault és azt az embert, aki ő.

Amióta megérkezett, nagyon pozitív volt. Ugyanakkor az is igaz, hogy tavaly a projekt nem működött jól, mert teljesen mások voltak az elvárásaink” – fogalmazott.

Pogbának még egy év hátravan a szerződéséből, így a közös megegyezéses felbontáshoz az ő beleegyezése is szükséges.

A Monaco azonban már egyértelművé tette számára: azt szeretné, ha ezen a nyáron távozna.