Egyéb sportok

Újabb döntőre készülhet Hosszú és Cseh is

""
 
Cseh László 200 méteres pillangóúszásban a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méteres gyorsúszásban a második idővel jutott versenyszámának délutáni elődöntőjébe a kazanyi vizes világbajnokságon.
 
Cseh László a hétfői, 50 méteres pillangóúszásban megszerzett bronzérmét követően ismét fantasztikusan úszott, ezúttal 1:53.71 perces idővel ért célba.
 
"Beugrottam és úsztam egy kicsit, igazából engem is nagyon meglepett, mert utoljára a 2008-as pekingi olimpia döntőjében sikerült ehhez hasonlóan jó idővel célba érnem. A végén azért éreztem, hogy egy kicsit kezdek fáradni. Jó iramot akartam jönni, és végén egy jót hajrázni. Most menni kell pihenni, mert délután már elvárások vannak az emberrel szemben"- értékelt a hétfőn tizedik világbajnoki érmét nyerő Cseh, aki az úszósport történetében egyedüli versenyzőként mondhatja el magáról, hogy hét vb-n állt már a dobogó valamelyik fokán.
 
A 200 méteres női gyorsúszás ötödik előfutamában két olyan versenyző úszott egymás mellett, aki már világcsúcsot döntött Kazanyban: az 5-ös pályán a 200 méter vegyesen aranyérmes Hosszú Katinka, mellette pedig az 1500 méter gyors előfutamában rekordot elért amerikai Katie Ledecky indult. Kettejük különpárharcát végül az amerikai nyerte, de összesítésben a tegnap óta immár négyszeres világbajnok Hosszú így is a második, 1:56.32 perces idővel jutott az elődöntőbe.
 
A magyar versenyző a futamot követően röviden elmondta, kissé fájt neki ez a 200 méter gyors, miután elég sokat kivett belőle a hétfői verseny.
 
A szám másik magyar indulója, Verrasztó Evelyn 2:00.72 perces időeredményével összesítésben a 30. helyen fejezte be világbajnoki szereplését.