Egyéb sportok

Újabb bravúr a világbajnok magyar vitorlázótól

Vérre menő játékban, kemény küzdelemben nyerte a hétvégén Berecz Zsombor a finnesek első pénzdíjas versenyét Athénban.

A tapasztalatait, az érzéseit mondta el a hunsail.hu-nak.

„Felkészülési verseny volt, meglehetősen erős mezőnnyel. Kölcsönhajóval mentem és az árbocot is úgy kaptam. Jó visszajelzés, hogy nem a saját cuccommal is eredményesen tudtam versenyezni. A hajómmal akadt egy kis probléma. A jó árbocom meg már Ausztráliában van a konténerben.

Nehéz volt az athéni hét a szélviszonyok tekintetében. Előtte több mint egy hónapot csak erős szélben edzettünk. Ahogy ahhoz már hozzászoktunk, amikor jön a verseny, akkor teljesen mások lesznek a kondíciók. Jó volt, hogy kicsit gyakoroltuk azt is, hogy a gyengébb szelekben milyen teljesítményre vagyunk képesek. Szerencsére nem veszítettünk az erőnkből, jó visszajelzésnek bizonyult.

Nem tulajdonítok túlzott jelentőséget a mostani győzelemnek. Mondjuk abból a szempontból izgalmas és szokatlan volt, hogy ez volt az első pénzdíjas finnes verseny. Mindenki komolyan vette. Vérre ment a játék. Egy ilyen felkészülési versenyen gyakran megesik, hogy, ha valakinek épp nem olyan a kedve, akkor nem indul el a futamon, vagy az utolsó futamról kijön, most erre nem volt példa. Látva a célt, hogy itt még pénzt is lehet hazavinni, mindenki végigküzdötte. Kemény küzdelem volt.

A győztes 2000, a második 1000, a harmadik 500 eurót kapott.

""

Megnyertem az elsőnek járó pénzt, de azt már régen elköltöttem. Igazából csak lyukakat foltozunk, de akkor is jó érzés volt, tudtam örülni, ennyivel is beljebb vagyunk.

Tudomásom szerint ez volt az első eset, amikor pénzdíjat lehetett nyerni. Amióta én finnezek ilyenre nem volt még lehetőség. Nem lenne rossz, ha ez nem egyszeri eset lenne. El tudnám képzelni a finn jövőjét így, akkor talán még megmenthető lenne.

A versenyrendezés is hibátlan volt, kihozták a hétből a maximumot. Előfordult, hogy a második futamunk második felében már lement a nap, erős szürkületben sikerült befutnunk, még láttunk valamit, de este a kikötőbe már sötétben érkeztünk. Nem hagytak futamot a versenyben, nagyon jó volt minden.

""

Az athéni és a görög vitorlásszövetségnek elég jó kis bázisa van itt és próbálják népszerűsíteni a helyet, ami egyébként tényleg jó. Komoly terveik vannak, nemzetközi edzőtáborokat és jelentős versenyeket akarnak szervezni, rendezni. Úgy hirdették meg a versenyt már fél évvel korábban, hogy azokban a hajóosztályokban, amelyekben több mint nyolc különböző nemzet versenyez, ott pénzdíj lesz. Egyfajta befektetésként tekintettek erre. Mi voltunk az egyetlen hajóosztály, ahol ez összejött.

Athénból visszajöttünk Rafinába, ahol előtte is edzettünk. Négyen vagyunk most itt versenyzők, spanyolok, meg mi. Egy hetet készülünk még, vasárnap megyek haza.

Nagyon elégedett vagyok, parádésan sikerült minden, nagyon szerencsések voltunk, amiért jöttünk azt megkaptuk”- fejezte be az összegzést Berecz Zsombor, aki november 29-én már Melbourne-be utazik, ahol december 13-án kezdődik az idei világbajnokság, a Gold Cup.

Borítókép: Facebook/Magyar Vitorlás Szövetség

 

Sport365.hu – Berecz Zsombor megnyerte az előolimpiát

Már az éremfutam előtt behozhatatlan előnnyel áll Berecz Zsombor a mezőny élén. Érdi Mári a harmadik helyen várja a medal race-t. Az utolsó teljes mezőnyfutamos napon a finnes világbajnok Berecz Zsombor futott egy újabb második helyet, majd a tizedik futamban a 13. helyen végzett.