Átigazolási hírekNémet foci

Újabb Bayern átigazolási terv futhat zátonyra

A múlt héten Woltemade és Nkunku szerződéstetését sem sikerült tető alá hozni a német bajnoknak, most pedig itt van Nicolas Jackson esete

Hiába a kiütéses győzelem a bajnoki nyitányon, ennek ellenére a Bayern még mindenképpen erősíteni akar a csatárposzton szeptember 1-ig.

Azonban míg Woltemade és Nkunku esetében az esetleges végleges átigazolásról is tárgyaltak, Nicolas Jacksonnál csak a kölcsönvételt szeretnék nyélbe ütni.

Azonban Florian Plettenberg információi szerint egyelőre még korántses teljes a megállapodás Nicolas Jackson és a Bayern München között. Ez pedig nem könnyíti meg azt sem, hogy a bajorok dűlőre jussanak a Chelsea-vel. 

A bajorok persze továbbra is hajtanák előre a megegyezést, de most elsősorban a csatár ügynökével nem jutnak egyezségre a futballista elképzeléseiről.

Így aztán a kölcsönadási szerződést sem tudják aláírni a londoni klubbal. Pedig a Chelsea számára is fontos lenne, hogy minél előbb lezárják az ügyet.

A Bayern helyzetét az is nehezíti, hogy nem ők az egyetlen kérői a játékosnak. Hisz az Aston Villa is érdeklődik a 24 éves támadó iránt.

Jackson 2023-ban csatlakozott a Chelsea-hez a Villarrealtól. A múlt szezonban 34 mérkőzésen 13 gólt rúgott és 5 gólpasszt jegyzett. Azonban a klubvilágbajnokságon mutatott viselkedése után a londoni klub nem tart rá igényt.

Mivel a fizetését sem szeretnék állni, így akár kölcsönbe is odaadnák. Most viszont Jacksonon áll vagy bukik minden.