Friss hírekFutball hírekLabdarúgó NB I

„Ugye érzed, hogy ez patkány dolog?” – brutális üzenetet küldtek Borbély Balázsnak Győrből

Kép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt

A győri szerződését felbontó trénertől az Egyetértés Torna Osztály Facebook-oldalon búcsúztak a drukkerek.

Ahogyan lapunk is tudatta az olvasókkal, Borbély Balázs pénteken élt a szerződésében foglalt jogával és felmondta a győri megállapodását.

A 46 esztendős szakember döntését javarészt negatív szájízzel fogadta a közvélemény, a Győri ETO FC szervezett szurkolói csoportjainak hivatalos oldala pedig a Facebookon köszönt el a csapat sikerkovácsától.

A kommünikét változtatás nélkül közöljük:

„Próbáltunk lehiggadni, és nem első felindulásból írni. De nem tudunk lehiggadni. Szembeköpésnek és árulásnak érezzük, amit velünk szurkolókkal, a játékosokkal, a klubbal és a címerrel szemben tettél.”

A Győri ETO szurkolóinak nyílt levele elképesztő indulatokat és csalódottságot tükröz Borbély Balázs döntése után. A drukkerek szerint az edző nemcsak a klubtól távozott, hanem hátat fordított annak a közösségnek is, amely a legnehezebb időszakban is mellette állt.

„Az első NB I-es szezonod négy vereséggel kezdted, és mi akkor is kiálltunk melletted. Ahogy jöttek a sikerek, azokból neked is kijárt az elismerés, és befogadtunk. Befogadtunk emberként úgy Győrben, ahogy edzőként talán évtizedek óta senkit. Minden meccsen szólt a »Borbély Balázs, Borbély Balázs…«”

A szurkolók külön kiemelték, mennyire közel került a tréner a városhoz és a klubhoz, ezért érzik most még fájóbbnak a történteket.

„Kilenc nap telt el az utolsó posztunk óta, amit pont neked címeztünk. Kilenc nap. Akkor még arról írtunk, mit jelentettél ennek a klubnak és ennek a városnak. Győr befogadott, megszeretett, a vállára emelt. Ennyi kellett ahhoz, hogy mindezt semmivé tedd.

Próbáljuk megérteni szakmailag, kívülállóként, érzelemmentesen, hogy mi állhat a döntésed mögött. De nem tudunk elvonatkoztatni. Nagyon jól tudod, milyen a futballvilág. Nagyon jól tudod, hogy egy ilyen döntéssel mit vállalsz a mérleg negatív oldalán.”

A levél egyik legerősebb része az, amikor a drukkerek a riválishoz történő szerződésről írnak

Miért kellett? Miért most? Miért így?

Nem akartad kipróbálni magad a Bajnokok Ligája-selejtezőben azzal a csapattal, amelyet részben te építettél fel? Nem akartad végigjárni az utat azokkal, akik végig hittek benned?

Te is érzed, hogy miközben egy egész város ünnepelt, két héttel azután, hogy bajnoki címet szereztél, hősként éltettek Kisvárdán és Győrben is. A magasba emeltek. Ölelések százait kaptad. A nevedet skandálták gyerekek, idősek. Olyan szeretetet kaptál ettől a várostól, amilyet kevés edző kap meg pályafutása során.

És te mindezt most egy pillanat alatt dobtad félre.

A közlemény hangvétele a végére még keményebbé válik…

„Ezek után a legnagyobb riválishoz igazolni… Ugye érzed, hogy a világ bármely futballkultúrájában ez kiveri a biztosítékot? Ugye érzed, hogy ezt nem lehet egyszerű karrierdöntésként eladni?

Próbálunk tisztességesek maradni, de nehéz nem kimondani: ez a döntés nem bátorságról, nem hűségről árulkodik.

Ugye érzed hogy ez patkány dolog?

Sajnáljuk, ha számodra az ETO soha nem jelentett többet egy munkahelynél. A munkádat elvégezted, ezt senki nem veheti el tőled. De további sok sikert már nem tudunk kívánni.

Győrben nem készül szobor számodra. Nem lesz utca a neveddel. És soha nem fogják egy lapon emlegetni a nevedet azokkal, akik valóban örökre beírták magukat az ETO történelmébe.”

A zárás pedig tökéletesen összefoglalja, mit érez most a győri tábor

„A bajnoki címre pedig most már egészen más szájízzel tekintünk. Nem azért, mert kevesebbet ér, hanem mert te kevesebbet hagytál magadból mögötte.

A világ egyik nagy igazsága ismét bebizonyosodott: a klubot nem a vezetők, nem a játékosok és nem az edzők jelentik. Főleg nem a mai futballban, ahol a becsületet egyre gyakrabban felülírja a pénz, a karrier és az önérdek..

Végül minden ember annyit ér, amennyit a szava.

A klub mi vagyunk.

A Győri ETO mi vagyunk.

Csakis mi, a szurkolók.”