Magyar válogatottNemzetközi labdarúgás

„Ugyanarra a játékra készülünk Hollandiában, mint a Puskásban”

Kép forrása: MTI

Itthon összejött a pontszerzés, vajon ez idegenben is sikerülhet?

Sallai Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott ugyanarra a játékra készül Amszterdamban, mint amivel egy hónapja itthon 1-1-es döntetlent ért el a holland csapat ellen a Nemzetek Ligája élvonalában.

„Nagyon nehéz lesz Hollandiában, de itthon se volt egyszerű. Hasonló, kompakt játékra készülünk a világ egyik legjobb együttese ellen, mint a Puskás Arénában. Ugyanazt a stabilitást szeretnénk nyújtani hátul, ezt nem adhatjuk fel, mert ha kinyílunk, olyan meccs lehet belőle, mint Németországban, ezt pedig mindenképpen szeretnénk elkerülni” – mondta kedden a Telkiben tartott sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére Sallai Roland arra utalva, hogy szeptemberben a csoport másik favoritjának vendégeként 5-0-ra kikaptak a magyarok. – „Nagy dolog a NL élvonalában szerepelni, szeretnénk ezt meghosszabbítani a harmadik idényre is”.

A 27 éves támadó kifejtette, kezd belerázódni a fizikális és intenzív török ligába és hatalmas dolognak tartja, hogy olyan patinás klubban játszhat, mint a Galatasaray, melyben igazi sztárokkal futballozhat együtt. Úgy vélte, a legjobb döntést hozta a fejlődése szempontjából, amikor szeptemberben az isztambuli gárdához igazolt.

„Mindig örülök az újaknak, ezúttal is fiatal, jó képességű futballisták pótolják a hiányzókat” – utalt Sallai többek között a mellette álló Szabó Leventére.

Két újoncot is meghívott Marco Rossi

A német másodosztályban szereplő Eintracht Braunschweig csatára elárulta, semmi meglepőt nem tapasztalt pályafutása első válogatottbeli felkészülése során. Mint fogalmazott, nem ismeretlen közegbe került, jó volt találkozni régi csapattársakkal és barátokkal.

„A Braunschweig több meccsemet is megnézte a Diósgyőr színeiben, a német klubnak konkrét elképzelései voltak velem. Az ott mutatott formámat a válogatottban is szeretném megtartani” – mondta a 25 éves csatár, aki elárulta, csupán egy kisebb görcs miatt cserélték le a hétvégi bajnokin, melyen gólpasszt adott a Hamburger SV ellen 3-1-re megnyert mérkőzésen.

A válogatott kerete hétfőn találkozott Telkiben, ahol az év utolsó két összecsapására készül: a magyarok előbb szombaton a hollandok vendégei lesznek Amszterdamban, három nappal később pedig a németeket fogadják telt ház előtt a Puskás Arénában. Előbbi összecsapás tétje a csoport második, negyeddöntőt érő helyének megszerzése lesz.

Az odavágó összefoglalója: