"Úgy várom az ereszkedést, mint a karácsonyt"
Klein Dávid és Suhajda Szilárd 2019. június 10-én indultak el a K2 expedícióra, hogy teljesítsék a Himalája Koronája kihívást. A cél, hogy felvigyék a magyar zászlót 8611 méter magasra oxigéntöbblet nélkül. Mi történik velük? Hogy vannak? A naplóbejegyzéseikből kiderül, itt a sport365 oldalán is.
2019.07.16
"Az éjszaka – hangsúlyozottan csak a körülményekhez képest – jól telt el. Még aludtam is valamennyit. Sajnos a zsibbadás a lábamban még erősen jelen van és reggel a magasság is beüt, úgyhogy várom az ereszkedést, mint a karácsonyt.
Szilárd – igazán hősiesen – felajánlja, hogy induljak előre, ő kilapátolja a sátor két rétege között felgyűlt havat. Valójában elég szűk a hely kettőnek öltözködni, nagyon hálás vagyok a felajánlásért. Elfogadom. Nagyon fontos feladatot végez majd el, miközben én a köteleken megkezdem az ereszkedést. Fontos, hogy a sátrunkat biztonságban tudjuk majd odafent.
Igazán szerencse, hogy úgy jött ki a lépés, a hármas alatt ma szinte senki nem mozog. Így gátlástalanul ereszkedhetem eszközzel, nem zavarok senkit és nem kell folyton elnavigálni egymás mellett. Megyek le, mint a gép. Bár örökkévalóságnak tűnik, valójában délben már a kettes alól rádiózom Akbárral. A kettesben kirakom a hálózsákom és a matracom az ottani sátrunkra – valaki láthatóan aludt benne… – majd csúszom tovább a kettesbe. Itt magamba erőltetek valamennyi folyadékot és legyűrök egy energiazselét és ereszkedem tovább a House-kéményen és a többi, mostanra már ismerős alakzaton keresztül. Érdekes, hogy az egyesből most már olyan játékosan közelinek tűnnek az előretolt alaptábor sátrai. Az első meredek szakasznál mindig jó érzéssel kötöm be magunkat a mi narancssárga kötelünkbe. Aztán később jön a döcögés a végeláthatatlan hólejtőkön…
![""]("https://sport365.hu/files/upload/suhajda)
Suhajda Szilárd és Klein Dávid izgatottan készülnek a csúcstámadásra
Szilárddal megbeszéltük, nem várom be odalent, a depónál. Heverek kicsit a kövek között, az ittmaradós zsákba tömöm a jégszerszámot, sisakot, beülőt, majd ballagok, vánszorgom tovább. A jéglabirintus megint rengeteget változott. Egy-egy omlásnál kerülök, be kell iktatnom néhány hajmeresztőbb átugrást – szakadékok, gleccserpatakok felett – de ezeket most (valószínűleg azért, mert zombivá tompultam a fáradtságtól) könnyűszívvel veszem. Tudom, hogy ha szépen, szorgalmasan botorkálok, előbb-utóbb elérem az alaptábort. Így történik. Kb. negyedóra alatt megiszom kb. 2-3 liter folyadékot, megkérem Alit, hogy Szilárdnak narancslevet vigyen fel és ne kólát (hagyomány, hogy Ali elénk jön folyadékkal valameddig, erről néha álmodozunk odafent), majd beájulok a sátramba. Szilárd már sötétben fut be. Boldogok vagyunk, mosolyogva köszönjük meg egymásnak a harmadik – egyben utolsó – akklimatizációs kört."
(Dávid)
2019.07.17.
"Egy-egy rotáció után, az első alaptábori ébredések mindig zavart keltenek bennem: a reggel olyan tud lenni, mintha kissé kótyagosan és szédülten, megannyi kusza kérdéssel a fejünkben, egy idegen kollégiumi szobában ébrednénk. Mintha nem tudnánk, hogy mikor és hol is vett vad fordulatot az éjszaka és kötöttünk ki végül itt. A sátram alapját jelentő sziklaszőnyegből egy méretes kőtömb hirtelen lecsúszik – észhez térek. Már annyira leolvadt körülöttem a térszint, hogy csakugyan érdemes lenne új helyre telepíteni a zöld menedéket. A padlózat alatt teljes a káosz – minden girbegurba és instabil: előbb-utóbb darabjaira hullik alaptábori otthonom!
A reggeli fenséges, a zuhanyzás – mint mindig – isteni! Hűvösebb nap van, szemtelen szél fúj át az apró sátracskán: először jut eszembe, hogy azért de jó is lenne egy igazi zuhanyrózsa alá beállni és önfeledten csak áztatni magam! Sok minden más is eszembe jut ebben a melengető fantáziában, de úriember ilyesmikről nem beszél…
A K2 expedíció sok izgalmat tartogat még
Délelőtt érdekes fordulat történik: az égbolton megpillantjuk Fred Roux ernyőjét! Hogy lehet ez? Hiszen most találkoztunk velük: amint mi ereszkedtünk, ők még felfelé tartottak! Nem értem. Percek alatt leér a hármas táborból és nem messze az alaptábortól landol. Izgatottan várjuk az étkezősátor előtt. „Guys!” – kiáltja már messziről! „Megmentettétek az életünket!” Széles vigyorral üdvözöljük, de értetlen vagyok: mi történik? Mint kiderül, Fred és Mike (Horn) irgalmatlan viharba kerültek előző nap, valamivel 8000 méter fölött! Szó szerint, a lábukat sem látták – írja le a körülményeket Fred. Körülöttük folyamatosan kisebb-nagyobb deszkalavinák indultak meg és alighanem nálunk is sokkal ijesztőbb helyzetbe kerültek, amikoris azt kezdték érezni, hogy az arcuk és végtagjaik is kezdenek megfagyni! Olykor szinte letaglózta őket a szél – anomália lehetett, gyanakszik Fred, hiszen az előrejelzés alapján ilyen széllökésekre véletlenül sem számítottak. De alapszélre sem…
Ja igen – megmentettük az életüket? Hogy is van ez? A hármas táborba visszaérve az ő sátruk már a vihar martalékává lett. Ebben a pillanatban vették észre a legstabilabban álló sátrat a közelben, amelyik bizony a mi Zajo sátrunk volt! Nyomban behúzódtak és így vacogták át a hajnali órákat! Fred szerint a mi sátrunk volt az egyetlen lehetőségük a menekülésre…
Örömmel és teljes megértéssel hallgattuk a történetet. Természetes, hogy szükséghelyzet esetén használhatjuk egymás sátrát.
Ez nyilvánvalóan az volt! (Egyébként a kettes táborban hagyott sátrunkban is aludtak valakik, de ők nem jelentkeztek, holott a „nyuszis” sátrak köztudottan a magyar csapaté – cserébe hagytak nekünk egy adag szemetet! Nem szép dolog.) Visszatérve Mike Hornra és Fredre, meghatódva álltam a történtek előtt, hiszen ők kétségtelenül az egyik legerősebb páros voltak a hegyen! Később bevallották, hogy eltaktikázták a dolgot és bizony elkapkodták a lehetőségüket: minden áron abban bíztak, hogy a nagy kereskedelmi expedíciók első rohamával ők is csúcsra érhetnek. Ha az újabb kaland nem lenne már itt a küszöbön (Mike a sarkvidékre indul!), akkor újra megpróbálhatnák, velünk! Így viszont hamarosan elbúcsúzunk. Kár. Mike és Fred kedvenc szomszédjaink – és bizony, hatalmas karakter mindkettő! Micsoda inspirációk!
Délután inhalálunk, fotókat és videókat küldünk haza. Este kíméletlen hideg lepi meg az alaptábort is. A finom vacsora után dideregve mosunk fogat a kövek fölött gubbasztva. Dávid és én is, sietve húzódunk vissza lakósátrainkba."
(Szilárd)
Korábbi bejegyzéseiket itt olvashatják.
Forrás:Facebook.com/Suhajda Szilárd Climber Facebook.com/Klein Dávid Expedition
