Nemzetközi labdarúgás

UEFA: Még egy balhé és kizárják Szerbiát

Ezt Michel Platini, az UEFA elnöke közölte Boris Tadic szerb államfővel csütörtöki, belgrádi megbeszélésükön: Ha a helyi huligánok folytatják erőszakos és bűnöző magatartásukat, a szerb klubok és a válogatott nem vehet részt az európai versenyeken – közölte a francia sportvezető. találkozót követően kiadott közlemény szerint a köztársasági elnök biztosította Platinit arról, hogy országa "végleg leszámol a huligánokkal".

Októberben félbeszakadt a genovai olasz-szerb Eb-selejtező, mert a vendégek drukkerei botrányt okoztak, januárban pedig 16 szerb huligánt összesen 240 év börtönbüntetésre ítéltek, miután 2009 szeptemberében, Belgrád belvárosában halálra vertek egy francia futballszurkolót. Szerbiában régóta súlyos gond a lelátói és az utcai szurkolói erőszak; az elmúlt években halálos áldozatai is voltak a rivális táborok közötti összecsapásoknak.