A Hungarian GP írását változtatások nélkül közöljük.

Udvardy Panna a páros után egyéniben is döntőbe jutott a romániai WTA125-ös versenyen. A 2. szettben 6:5-nél már adogatott a győzelemért, de akkor három meccslabda is kevés volt a mérkőzés lezárásához. A rövidítést viszont biztosan nyerte.
A sikerrel már biztos a top 80 hétfőtől.

Más!
Rafa Nadal és Novak Djokovic nélkül kezdődik a Canadian Open Montrealban.
Bondár Anna felfért a főtáblára Torontóban.

Kemény sorsolást kapott a címvédő Danyiil Medvegyev. A világelső orosz Mexikóból esik majd be Montrealba, ahol a 16 közé kerülésért valószínűleg Nick Kyrgiost kell legyőznie – a wimbledoni döntős ausztrál a washingtoni ATP500-as versenyen menetel a héten.

A mezőny egyébként annak ellenére nagyon erős, hogy Rafa Nadal pénteken visszalépett, Novak Djokovic csütörtökön adta fel, hogy beengedik Kanadába oltatlanul, Alexander Zverev pedig még nem épült fel. A spanyol már fájdalommentesen edzett napok óta, igaz nem adogatott. Aztán elkezdett szerválni és kiújult a hasizom húzódása. Az orvosa tanácsára úgy döntött, hogy nem kockáztat és vár még egy kicsit a versenyzéssel.

A nők Torontóban játszanak és gyakorlatilag régen jött össze akkora mezőny, mint most: a jelenlegi elit mellett indul Serena és Venus Williams is.

Bondár Anna a belga Elise Mertens ellen kezd a 32 közé kerülésért.

Borítókép: Twitter.com/HUNTennis