„Túlteljesítettük az elvárásokat” – interjú a világbajnoki bronzérmes magyar futballistával

A magyar minifutball-válogatott 2023 őszén az Egyesült Arab Emírségekben rendezett világbajnokságon történelmi eredményt produkált, a torna végén bronzérmet akaszthattak a játékosok nyakába. A csapat kapitánya, Barabás Miklós árult el kulisszatitkokat.

Néhány hete, hogy véget ért a világbajnokság. Sikerült azóta tudatosítani magadban, hogy mekkora sikert értetek el?
– Igazából még a mai napig nehezen dolgoztuk fel. Hiába gondoljuk azt, hogy egy erős válogatottunk van, azért világeseményen odaérni a dobogóra mindig komoly dolog. Boldogok vagyunk, örülünk, ez még el is fog tartani egy darabig.

Mi a legfőbb különbség a nagypályás labdarúgás és a minifutball között?
– Esetünkben a játéktér 46×26 méteres, ami nagyobb, mint egy kézilabda-, vagy egy futsalpálya. Ötös méretű labdát használunk, ha oldalt megy ki a labda, akkor bedobással hozzuk játékba. Nemzetközi szinten 2×25 percesek a mérkőzéseink.

A tavalyi labdarúgó vb-hez hasonlóan a minifoci-tornát is a Közel-Keleten rendezték. Milyen körülmények fogadták a csapatot?
– A mérkőzés helyszínétől kicsit arrább kaptunk szállást, de ezt nem bántuk. 30-35 percet kellett utazni, amivel nem volt gondunk.. Zenét hallgattunk, beszélgettünk, így jobban rá tudtunk hangolódni a meccsekre. Nem nyaralni mentünk, hanem azzal a céllal, hogy minél jobb eredményt érjünk el. A vendéglátás előtt le a kalappal, a helyi emberek szinte minden kívánságunkat teljesítették, nem tudok rájuk rosszat mondani.

Az időjárással hogyan birkóztatok meg?
– Készültünk rá, hogy milyen hőmérsékleti viszonyok fognak várni minket, azért sokat játszottunk itthon tornákat olyan körülmények között, ami tükrözni tudta, mi vár ránk. Egy itthoni nyárhoz tudnám hasonlítani, a páratartalom volt kifejezetten magas.
A torna napján arra ébredtünk, hogy zuhog az eső. Erre még a szervezők sem voltak felkészülve, így az első három nap abból állt, hogy imádkoztunk, száradjon fel a pálya, mert nagyon csúszóssá vált így a műfű.

Milyen ritmusban teltek a napjaitok a torna alatt?
– Kétnaponta játszottuk a meccseket, közte edzésekkel készültünk, hogy bírjuk a körülményeket, ami a végére egészen jól sikerült. Szerencse, hogy csak egyetlen találkozónkat rendezték tűző napsütésben, a többit a későbbi órákban.

Milyen elvárással vágtatok neki a világbajnokságnak?
– A tavalyi Eb-szereplést értékelve – a nyolc között estünk ki, ezt csalódásként éltük meg – azt gondoltuk, ne rakjunk terhet a válogatottra, próbáljunk meg lépésről-lépésre haladni. Ha négy közé jut egy csapat, az már egy maximálisan kiemelkedő eredmény, hiszen végigjátszotta a tornát, az összes mérkőzésen tudott szerepelni, ahol tervezett. Túlteljesítettük az elvárásokat, ezúttal nem tűztük ki célul, hogy a négyben végezzünk, az érem pedig meglepetésnek tekinthető, főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy a bronzmérkőzésen az Európa-bajnokot vertük meg.

A válogatott csapatkapitányaként éreztél bármi nyomást a minél jobb eredmény elérése érdekében?
– Nálam ez megszűnik azzal, hogy a pályára lépek. Nem is inkább nyomást érzek, hanem magasabb felelősséget, a pályán kívüli viselkedést illetően. Sokkal többet kellett a játékosokkal foglalkozni, arra figyelni, hogy kinek milyen problémája van, milyen a lelkiállapota. A plusz felelősséget inkább abban látom, hogy ezeket észre kell venni, kezelni és elérni, hogy a csapat egy irányba húzzon.

Még a torna előtt nyilatkoztad, fontos, hogy a csapat tagjai élvezzék majd a játékot. Utólag mit gondolsz erről, megvalósult?
– Teljes mértékben. Pontosan az történt, amit elterveztem és amiben bíztam, hogy így lesz. Megtépázott minket a világbajnokság, én egy komolyabb sérülést szenvedtem, a csapatkapitány-helyettes Ladányi Dávid is kiesett a torna végén. A játékosokat összébb hozta ez, értem és az utolsó meccsen megsérült Dávidért is küzdöttek. A mentális erő végig megvolt, a szövetségi kapitány tökéletesen át tudta adni az elvárásait, amiket a pályára fel is vittek a játékosok. Végülis, azok után, hogy hétből hat mérkőzést megnyersz, majd bronzéremmel távozol, nem lehetsz elégedetlen.

A csoportkörben két meccset is a te góloddal nyert meg a csapat, majd az utolsó mérkőzés végén megsérültél. Mennyire keserédes számodra, hogy elsőként jutottatok tovább, de az egyenes kieséses szakaszban már nem tudtál pályára lépni?
– Amikor az eset történt, még nem tudtuk pontosan, hogy eltört a lábközépcsontom, de én már az ütközés pillanatában éreztem, hogy nekem ez volt az utolsó meccsem. Amikor bebizonyosodott, hogy nem léphetek többet pályára, nem lehetett annyi időm, hogy szomorkodjak miatta. Azt akartam, hogy a pályán kívülről minél jobban segítsem a srácokat. Végül ez sikerült, mert mind taktikailag, mind mentálisan nagyon összeállt a csapat az egyenes kieséses szakaszra. Azzal, hogy végül bronzérmesek lettünk, előzetesen is aláírtam volna ugyanezt a forgatókönyvet, bár nyilvánvalóan számomra ez nehezebb volt.

Hogy vagy most?
– Hat hetes lefutású sérülésről van szó, egyelőre két hétig van még rajtam a fekvőgipsz, nem is állhatok rá a lábamra, mankóval közlekedem. Utána a röntgen mondja meg, helyesen forrt-e össze a csont. Ha igen, akkor kezdődhet a gyógytorna. Amennyiben nem, akkor viszont műtétre lesz szükség. Bízom benne, hogy az utóbbit el lehet kerülni.

Amikor megnyertétek a csoportot, megfordult a fejetekben, hogy jó lenne eljutni a legjobb négyig?
– Amikor elkezdődött a torna, egyetlen dolgot néztem meg: az egyenes kieséses szakasznál kit kerülhetünk el. Végül pont Azerbajdzsánt, akikkel a bronzmérkőzést játszottuk. Az Egyiptom elleni meccs után egyértelművé vált, reális esélyünk van a legjobb négybe kerülni.

Az ellenfeleket ismertétek korábbról?
– Viszonylag képben voltunk azokkal, akik jó csapatnak számítanak ebben a sportágban. A portugál válogatottal pont a tavalyi Eb csoportkörében játszottunk, akkor könnyebben vertük meg őket, itt szorosabban alakult az összecsapás. A szerbekkel az egyenes kieséses szakaszban vívtunk egy kiélezett csatát és csak büntetőkkel jutottunk tovább. Ismerjük a román, valamint a szlovák válogatottat is, rengeteget játszottunk már egymás ellen.

Hogyan éltétek meg a románok elleni elődöntőt?
– Az azért nagy meglepetés lett volna, ha legyőzzük őket. A motivációval nem volt gond, azt viszont megérezte a csapat, hogy kiestem. A srácok elfáradtak és ezen a mérkőzésen csúcsosodott ki, hogy az előző öt találkozón minden összejött. A román válogatottról tudni kell, hogy ebben a sportágban ők a legprofibbak, náluk a legnépszerűbb és a legszervezettebb a minifutball. Évek óta kifejezetten erre készülnek, nem nagypályáznak vagy futsaloznak. Végül meg is nyerték a tornát. A dolog kulcsa az, hogy a vereséget követően nem zuhant magába a csapatunk, különben nem szereztünk volna bronzérmet.

Az Országos Minifutball Szövetség 2015-ös megújulása óta ez a legjobb eredmény. Valóban a mostani a legerősebb válogatott?
– Érdekes kérdés ez, mert ha egyénileg nézzük a kereteket, akkor lehet, hogy volt olyan év, amikor erősebb válogatottat lehetett kiállítani. Viszont mi mindig azt mondjuk, nem elég, ha jó futballisták alkotnak egy csapatot, tudjanak együtt játszani. Nem biztos, hogy a túl sok ego megfelelő eredményre vezet. Most tizenegy olyan mezőnyjátékos és két olyan kapus alkotja az együttest, akik a legalkalmasabbak a célra. Alá tudták rendelni a saját érzelmeiket a csapat érdekében. Ez ritka, mert mindenkinek vannak egyén céljai, de ez most egyáltalán nem látszott. Egy irányba húztunk, rendkívüli erőt tudtunk meríteni a mérkőzésekre.

Ha már magyar válogatott és sikerek, mit gondolsz a Marco Rossi vezette válogatott eredményeiről?
– Nagyon örülök neki! Remek selejtezőn van túl a magyar válogatott. Nagyon sok olyan mérkőzést, amit a korábbi években elveszítettek volna, vagy vesztes állásból nem tudtak volna visszajönni, ott ezúttal minden úgy sikerült, ahogy eltervezték.
A maximális szintű mentális erő miatt jöttek vissza vert helyzetből. Megérdemelték az egyenes ági kijutást, továbbra is szurkolok nekik, hogy az Európa-bajnokságon minél jobban szerepeljenek.

Borítókép: minifoci.hu