Egyéb sportok

Triatlon-vb – Jól nyitott a magyar vegyes váltó

A magyar vegyes váltó a 10. helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának szombati nyitóversenyén Abu-Dzabiban.

 
A viadal honlapjának tájékoztatása szerint a Bicsák Bence, Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Vanek Margit alkotta négyes 1:25:48 óra alatt teljesítette a fejenként 300 méter úszásból, 7,74 kilométer kerékpározásból és 1,5 km futásból álló távot, így 1:32 perccel maradt el a győztes ausztrálok mögött. A 2020-as tokiói olimpián bemutatkozó versenyszámban 22 csapat indult, 18 ért célba, a második helyen az amerikaiak végeztek, míg a harmadik az új-zélandi váltó lett.
 
Pénteken az egyéni küzdelmek során Bicsák a 17., Faldum a 35., Kovács a 36., míg Vanek a 49. helyen ért célba.
 
A vb-sorozat egyéni küzdelme hét állomásból áll – a következő verseny április végén Bermudán lesz -, s a szériát az augusztus végi, lausanne-i döntő zárja le. A vegyes váltók esetében három viadal lesz a vb-sorozatban, az utolsó, hamburgi egyben világbajnokság is.
 
Illusztráció forrása: Warren Little/Getty Images