Röplabda

Tragédia: elhunyt az orosz női röplabda-válogatott szakvezetője

A 43 éves szakember halálát klubja, a Dinamo Moszkva adta hírül honlapján. Az okot nem említette, csak azt, hogy Ovcsinnyikov az együttes horvátországi edzőtáborában vesztette életét. A trénert tavaly decemberben nevezték ki az orosz válogatott élére. Irányításával a nemzeti csapat tavasszal kivívta az olimpiai részvétel lehetőségét, a játékokon pedig a negyeddöntőig jutott, ott a későbbi aranyérmes braziloktól kapott ki úgy, hogy hat mérkőzéslabdája is volt.