Olimpia 2016

Tragédia: a magyar úszókapitányt megdöbbentette Dale Oen halála

Kiss László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya azt mondta: több évtizedes pályafutása alatt egyszer sem találkozott még ilyesfajta tragédiával.

""

A Norvég Olimpiai Bizottság közlése szerint Dale Oen halálát hirtelen szívmegállás okozta. Ő volt az északi ország egyik legnagyobb éremesélyese a július 27-én rajtoló londoni ötkarikás játékokon.

"Hirtelen, minden előjel nélkül hunyt el, helyi idő szerint hétfőn este, a flagstaffi edzőtáborban" – írta közös közleményében az olimpiai bizottság és a Norvég Úszó Szövetség.

Ola Ronsen, a csapat orvosa szinte azonnal a helyszínen volt, és a mentő is gyorsan megérkezett, de Dale Oen életét már nem tudták megmenteni.

"Őszinte részvétem a családjának, együtt érzek velük. – mondta Per Rune Eknes, a helyi úszó szövetség elnöke. – Ez Norvégia úszósportjának legnehezebb napja."

""

A magyar úszóválogatott egy részének balatonfűzfői edzőtáborában a debreceni Európa-bajnokság előtti záró felkészülési szakaszt irányító Kiss László szövetségi kapitány az MTI megkeresésére így reagált Dale Oen halálhírére:

"Az első szó természetesen a megrendülésé, a részvété, a második gondolat pedig az, hogy több évtizedes pályafutásom alatt egyszer sem találkoztam még ilyesfajta tragédiával. A mi sportágunkra ugyanis abszolúte nem jellemző, s egyetlen másik hasonló esetről sem tudok, amikor szív- vagy keringési probléma okozta volna egy úszó halálát. Az orvosi vizsgálatok végeredménye talán magyarázatot ad majd a miértre."