Kosárlabda

Tragédia: 22 éves válogatott tehetséget gyászol a magyar kosárlabdasport

Plézer Gábor, a paksi klub technikai vezetője csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két hete főartéria-elégtelenség miatt szívműtéten átesett center szerda este lett rosszul.

"Múlt csütörtökön került be ismét a szívkórházba, aztán az este összeesett, megállt a szíve, és már nem tudták újraéleszteni" – mondta Plézer Gábor.

Morgen Ferdinánd a nyáron meghívót kapott Rátgéber László szövetségi kapitánytól az akkor Európa-bajnoki selejtezőkre készülő válogatottba, ám szívproblémái miatt nem tudott a csapat rendelkezésére állni.

Rátgéber László csütörtökön megrendülten nyilatkozott az MTI-nek: "Ő volt a jövő embere, az adottságai és képességei alapján pár éven belül Magyarország legjobb kosarasa lehetett volna – mondta a szakvezető. – A nyáron jelezte nekem, hogy a szívproblémái miatt nem tud sportolni, de én azóta is bizakodtam, hogy egy napon visszajön. Nagy szüksége lett volna a válogatottnak az Eb-selejtezőkön egy ügyes játékosra, aki a 210 centije ellenére a külső posztokon is bevethető, biztosan szerepelt volna a meccseinken. Borzasztóan le vagyok sújtva."