Továbbment a Stuttgart, de a második hely még kiadó
A Bundesligában csak szenvedő, jelenleg kieső helyen szerénykedő VFB, alaposan belehúzott Európában, és négy mérkőzést követően, már a 32-es mezőnybe kvalifikálta magát. Jens Kellerék ugyanis idegenben is felülmúlták a Getafe csapatát, melyet ráadásul roppant magabiztosan 3-0-ra ütöttek ki. A vezetést még az első félidőben szerezte meg Marica, amit Gebhart a második játékrész derekán duplázott meg. A pontot az „i”-re, valamint a csütörtöki teljesítményre Harnik tette fel a 74. percben. Így a Stuttgart tizenkét ponttal, kilenc rúgott, és mindössze egy kapott góllal várhatja a folytatást, mely már csak formalitás lesz a „sváboknak”.
A H-csoport többi tagja nem lehet ennyire nyugodt, mivel a németek mögött hihetetlenül szoros verseny van kialakulóban. Jelenleg a Young Boys hat ponttal a második, de az Odense csütörtöki sikere a svájciak ellen intő jel, hogy a kvartett még nem lefutott. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy a spanyolok is, eddigi három egységükkel, még bőven odaérhetnek a továbbjutást jelentő második helyre. Mindenesetre a dánok nem akartak elköszönni a sorozattól idejekorán, és Andreasen duplájával otthon tartották a három pontot a Young Boys ellen.
Getafe FC – VFB Stuttgart 0-3 (0-1)
Getafe, Coliseum Alfonso Pérez;
Vezette: Marijo Strahonja (horvát)
Gólszerzők: Marica (26.), Gebhart (64.), Harnik (76.)
Odense BK – Young Boys 2-0 (1-0)
Odense, Odense Stadion;
Vezette: Aleksandar Stavrev (macedón)
Gólszerző: Andreasen (12., 60.)
Heffler Péter