Egyéb sportok

Továbbjutott a férfi short track-váltó, Liu Shaoliné a versenynap negatív meglepetése

A magyarok közül egyedüliként Krueger John-Henry vette sikerrel csütörtökön 500 és 1500 méteren is a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának selejtezőjét a második, nagojai állomáson. Negatív meglepetésként a hosszabb távon kiesett a szám tavalyi Európa-bajnoka, Liu Shaoang.

A verseny a leghosszabb egyéni táv küzdelmeivel rajtolt, a férfiaknak két, a nőknek egy fordulót kellett sikerrel venniük az elődöntőbe jutáshoz. A váltóval olimpiai bajnok Liu Shaoangnak és a három éve még amerikai színekben ötkarikás ezüstérmes Kruegernek az első kör még nem okozott gondot – a viadal honlapja szerint -, azonban Jászapáti Pétert szabálytalanság miatt kizárta futamából a zsűri.

Másodjára pedig Liu Shaoang járt így, Krueger viszont futamharmadikként továbblépett. A nőknél mindhárom magyar elvérzett: Jászapáti Petra szintén szabálytalanság miatt búcsúzott, míg az azonos futamban szerepelt Sziliczei-Német Rebekának a harmadik, Somodi Majának pedig az ötödik helye bizonyult kevésnek a továbbjutáshoz.

A legrövidebb távon mindkét nem képviselőinek két fordulót kellett teljesíteniük a negyeddöntőbe jutáshoz, és ez már jobban sikerült a magyaroknak. A férfiaknál Liu Shaoang és Krueger mellett a váltóval szintén olimpiai bajnok, múlt héten a vk nyitóállomásán ezen a távon győztes Liu Shaolin Sándor is a legjobb húsz közé jutott. A nőknél az első kört sikerrel vette Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Somogyi Barbara is. A folytatásban Jászapáti újabb futamgyőzelemmel lett negyeddöntős, míg Somogyi negyedikként, Kónya pedig ötödikként kiesett.

Az első versenynap az olimpiai programban jövőre debütáló 2000 méteres vegyesváltó negyeddöntőjével zárult. A magyar négyes Liu Shaoang, Nógrádi Bence, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca összeállításban lépett jégre és az oroszok mögött futammásodikként került a legjobb nyolc közé.

Pénteken az 1000 méter selejtezőjét, valamint a 3000 méteres női és az 5000 méteres férfi váltó negyeddöntőjét rendezik.

Az ötkarikás játékokra nyolc-nyolc férfi és női váltó jut ki. Az egyéni számokat illetően 500 és 1000 méteren 32, 1500 méteren pedig 36 fős lesz az ötkarikás mezőny, amely úgy alakul ki, hogy minden versenyző három legjobb eredménye számít a kvalifikációs pontversenybe. Újdonság lesz, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két vk-aranyérmet hozó vegyesváltó bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni indulási jogot szerezzen.
A harmadik állomásnak Debrecen ad otthont november 18. és 21. között, majd a hollandiai Dordrechtben zárul a vk-sorozat november 25. és 28. között.

Borítókép: Facebook.com/Hunskate