Egyéb sportok

További 200 millió forintért pályázhatnak a sportegyesületek

Újabb 200 millió forintra pályázhatnak július 15-ig a kis és közepes sportegyesületek a Hiszek Benned! Sport Program II. alprogramjának keretében.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a pénteki sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság 2016-ban hirdette meg a három pillérből álló Hiszek Benned! Sport Programot.
Ennek célja – az ország népegészségügyi mutatóinak javítása érdekében – a szabadidősportolók körének bővítése, az egészséges életmódra nevelés, valamint minél több fiatal bevonása az utánpótlássportba és a tehetséggondozásba. 
 
""
Fotó: www.olimpia.hu – Magyar Olimpiai Bizottság
 
Szabó Tünde kifejtette: a program II. alprogramjában az államtitkárság a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködve olyan projektek támogatását tűzte ki célul, amelyek bővítik a kis és közepes sportegyesületek utánpótlásbázisát.
Hozzátette: növelni szeretnék az ország különböző pontjain működő sportszervezetek tehetséggondozó, utánpótlásnevelő munkájának hatékonyságát, és a korosztályt minél inkább be akarják vonni a sporttevékenységekbe. Ugyanakkor az is cél, hogy a programban érintett kis és közepes sportszervezetek szintjén emelkedjen a versenyengedéllyel rendelkező utánpótláskorú sportolók száma.
Az államtitkár ismertette, hogy az alprogram keretében a sportegyesületek a sportági toborzó események szervezését, a versenyeztetési és nevezési díjakat, a különböző sporteszközök beszerzését, vagy a megnövekedett taglétszám miatt szükséges sportszakemberi foglalkoztatást és létesítményhasználathoz kapcsolódó kiadásokat tudják fedezni.
 
""
Fotó: www.olimpia.hu – Magyar Olimpiai Bizottság
 
A SOSZ elnöki tisztét 2015 decembere óta betöltő Deutsch Tamás is hangsúlyozta, hogy a Hiszek Benned! Sport Programmal a tehetség-kiválasztást és a tehetséggondozást, valamint az utánpótlásnevelést kívánják segíteni. Beszámolt arról, hogy a II. alprogram első három ütemében egy híján 600 kis és közepes sportszervezet jutott összesen 500 millió forintnyi támogatáshoz.
Hozzátette: ezek az egyesületek a sport több mint 130 szakágával foglalkoznak.
 
""
Fotó: www.sosz.hu – Sportegyesületek Országos Szövetsége
 
"A program folytatódik, a negyedik ütemben újabb 200 millió forintra pályázhatnak július 15-ig a kis és közepes sportegyesületek" – jelentette be Deutsch Tamás, aki felhívta a figyelmet arra, hogy azok a sportszervezetek nyújthatják be pályázatukat, amelyek bevétele nem haladja meg az évi bruttó 500 millió forintot, taglétszámuk nem éri el az 1200 főt, illetve nem részesültek TAO-támogatásban. 
Az egyéb részleteket a SOSZ honlapján találhatják meg az érdeklődők.