Magyar foci

Tovább tart a belső rothadás: lecsengett az amszterdami 8-1

""

Sokan felemelték a hangjukat hol az egyik, hol a másik oldalon. A szurkolók egyetértettek vele, a „szakma” pedig csak szabadkozott, vagy támadta a csatár véleményét. A nép dicsérte őt, hogy végre valaki kimondta. Az újságok cikkeztek róla, a tv műsorokban erről beszéltek.

Aztán most kezd megint elcsendesedni az egész. A szövetségi kapitányt leszámítva minden edző maradt a kispadon, ugyanazok a játékosok játszanak mindenhol, ugyanazok az emberek felelősek a szakmai munkáért, az utánpótlás-képzésért, ugyanazok a megmondóemberek a sajtóban. Szépen leült az ügy. Pont, mint a Málta elleni kudarc után: szövetségi kapitányt váltunk, fel vagyunk háborodva, hogy hol tart a magyar labdarúgás, majd ahogy telnek a napok, egyre jobban lecsendesedik az ügy, és minden megy tovább úgy, ahogy volt. Sokan hisznek még most is a változásban, pedig egyáltalán nem arra tartunk.

""

Mert hogy lehet az, hogy az a Bognár György, aki Egervári lemondása után azt nyilatkozza, hogy szerinte nem kell külföldi kapitány, és hogy szerinte Mezey György lenne most a legalkalmasabb erre a feladatra, még egyáltalán megszólalhat olyan témában, ahol a labdarúgásról van szó? A tehetségtelenség, tudatlanság és hozzá nem értés egyszerűen ordít Bognár szavaiból, és ennek ellenére egy, az edzői szakmában az asztalra még semmit le nem tévő ember szavai folynak a sportújságokból és a sportcsatornákból. Lehet, hogy tényleg ezt érdemeljük. Amíg nem teszünk ellene, addig biztos. A szurkolók nem értik meg, hogy már kialakult az a szűk és tehetségtelen kör, akik jelenleg a labdarúgásunkat vezetik, és akik ezzel nagyon jól járnak. Amíg ez ellen nem teszünk semmit, addig itt nem lesz változás. Ide új emberek kellenek, új hozzáállással. Mert a rossz rendszer önmagának rossz embereket fog kitermelni. Például: a magyar utánpótlás magyar mentalitással kineveli Kuttor Atillát, aki lejátszott több száz NB I-es mérkőzést. Kuttor most a Haladás utánpótlás akadémiáján dolgozik, és az ominózus holland meccs után Devecseri Szilárd öngólja kapcsán állítása szerint azt mondta a játékosainak, hogy „szeretné, ha az ő játékosait is majd világsztárok segítenék föl.” Ez itt a baj. Mert ez az undorító, vesztes mentalitás fog átragadni a játékosokra, erre példa maga Devecseri Szilárd is, aki ezt a Kuttor nyilatkozatot idézte több fórumon. Mert hiába vannak jól felszerelt akadémiák, ha azon rossz szakemberek rossz mentalitást adnak át a fiataloknak, akik rossz képzésben részesülnek.

""

Az edzőképzés katasztrófa, és akiket kitermel, később azok lesznek a szakmabeliek, és ez így megy tovább a végtelenségig. Ez egy ördögi kör, ami csak akkor fog megszakadni, ha teljesen elfelejtjük azt, ami most van. Mert jelenleg nincs a magyar labdarúgásban egy ember sem, aki képes lenne változást hozni, mivel aki ebből a rendszerből jött ki, az itt nem tud segíteni. Új szakemberekkel fel kell építeni az egészet, és rá kell jönni, hogy az utánpótlás mindennek a kulcsa. Mert alig vannak az NB I-es csaptokban saját nevelésű játékosok, és az akadémia rendszer sem vált be, mostanra ugyanis már több jó játékost ki kellett volna nevelniük, erre nincs jelenleg egy olyan fiatal labdarúgónk sem, akinek minimális esélye lenne egy top bajnokságban akár csak egy középcsapatban is állandó játéklehetőséghez jutni. Egyszerűen elég lenne csak idehívni külföldi szakembereket, vagy csak lemásolni a német példát, akik a 2000-es évek elején vágtak bele az utánpótlásreformba, és tisztán látható, hogy mi lett az eredménye. De nem, nálunk nem cselekszik senki, mindenki elégedetlenkedik, aztán elhallgat. Pár éven belül megint jön egy megalázó vereség, egy nagy pofon, aztán megint lezajlódik ez, mert a történelem állandóan ismétli önmagát, és mi képtelenek vagyunk ebből kilépni. Edzőmeccseken megverjük Litvániát és Antigua és Barbudát, majd már szövögetjük is az EB-s álmainkat.

""

Nekem mindig is szívem ügye volt a magyar válogatott, és magyar emberként ez mindig is így lesz, de a hollandok elleni vereség után azon gondolkoztam, hogy végre, na ez most jól jött. Mert képzeljük csak el, mi lett volna, ha a hollandoknak már mindegy, leadják a meccset nekünk, megszerezzük a hőn áhított második helyet a csoportban. A pótselejtezőn persze kikapunk, de az lényegtelen, mert szerethető válogatottunk van, és az előrelépés megkérdőjelezhetetlen, ugyanis most már csak karnyújtásnyira volt egy nagy tornára való kijutás. A szakembereket éljenzik, mindenki boldog – miközben ez csak a látszat lett volna, a labdarúgásunk továbbra is rothad belülről. Szóval szerencsére nagyon kikapunk Hollandiától, páran nyilatkoznak ezt-azt, sokan melléállnak, aztán – megint nem történik semmi. Fog egyáltalán valaha?