Tenisz

Tovább tárgyal az ITF a Fed-kupa fináléval kapcsolatban

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) a magyar kormánnyal és a magyar sportági szövetséggel vitatja meg, milyen új időpontban kínálkozik mód megrendezni a Fed Kupa döntőjét, amelyre eredendően április 14. és 19. között került volna sor Budapesten, de a koronavírus-világjárvány miatt el kellett halasztani.

Az ITF sajtószolgálatának híre szerint a világszervezet a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet idején is tartja a kapcsolatot a Fed Kupa döntőjének érintettjeivel, így a magyar kormánnyal és a teniszszövetséggel egyaránt, hogy mihelyt lehet, kijelöljék az új dátumot.


""
Babos Tímea indulhatna a csapattal a Fed-kupában

A 12 csapatos finálét a Papp László Sportarénában négy csoportban bonyolítják le – egyelőre ismeretlen időpontban -, s az A betűjelűben kapott helyet a magyar női válogatott mellett a címvédő francia és az orosz nemzeti együttes.

A korábbi döntés értelmében az esemény döntőjének jövőre és 2022-ben is a magyar főváros adhat otthont. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az ebben a formában 2020-ban bemutatkozó finálé összdíjazása 18 millió dollár, melyből 12-t a játékosok kapnak, hat pedig a szövetségeknek jut.