Spanyol foci

Tovább csúszik a Camp Nou felújítása

Kép forrása: Facebook/FC Barcelona

A Barcelona várhatóan csak szeptemberben térhet vissza a Camp Nou-ba. Vagyis a következő szezon első három meccset idegenben játsza majd.

A Camp Nou felújítása végig sok sebből vérzett. Volt, amikor a vendégmunkások verekedtek össze.  Volt, hogy az engedélyekkel volt gond.

Így nem csoda, hogy hiába szeretett volna a Barcelona már tavaly visszaköltözni a stadionba, az átadási időpont csak húzódott. 

A SPORT jelentése szerint pedig most már ott tart az ügy, hogy az FC Barcelona pénteken felvette a kapcsolatot a Montjuïc-i stadion vezetőivel, hogy a szezon végéig meghosszabbítsák az albérletüket.

Vagyis hiába szerették volna azt, hogy a bajnoki hajrát a Spotify Camp Nou-ban játsszák, erről végül letettek.

Bár hivatalosan még nem jelentették be, de gyakorlatilag kizárt, hogy a csapat májusban visszatérjen a Camp Nou-ba. Azonban az már biztosan tűnik, hogy akármi is lesz, a Montjuïc bérleti szerződését lezárják májusban.

Itt viszont még van egy aprócska gond. Mert azzal nincs is probléma, hogy a jelenlegi bérleti szerződést május 20-ig meghosszabbították. De csak addig.

Azonban hiába halad jól a Spotify Camp Nou-val kapcsolatos munka, de nem biztos, hogy elkészülnek augusztusra. Vagyis a bajnoki rajtra.

A felújítás jelen állás szerint ott tart, hogy már 40 ezer ülőhelyet telepítettek. A gyep lehelyezése április végére várható, és addig a harmadik szint szerkezete is elkészül.

Barcelona városa továbbra is engedélyezi a meghosszabbított munkaidőt, lehetővé téve Camp Nou építkezés esetében a napi 24 órás munkavégzést, március 25-től április 7-ig.

Azonban a stadion esetében a klub még mindig a városi tűzoltóság végső jóváhagyására vár, amelyet addig nem kaphat meg, amíg a stadion végleges engedélyezését követően nem fejeződik be a teljes biztonsági ellenőrzés.

Így hiába sietnének, a munkálatokat nem lehet jobban hajtani. 

Így a novemberi, majd áprilisi után a májusi időpont is szertefoszlott.

Az FC Barcelona most már a szeptembert tűzte ki célul a munkálatok befejezésére. Mivel a szükséges építkezések addigra remélhetően meglesznek.

Vagyis akkor térhet vissza a csapat a Camp Nou-ba.

Ez viszont az is jelenti, hogy az FC Barcelona kérvényezni fogja a La Ligától, hogy a következő szezon első három bajnokiját mindenképpen idegenben játszhassák. Hazai pálya hiányában.

Persze a ligával most fennálló „jó viszony” miatt kérdés, hogy ebben mennyire lesznek segítőkészen a döntéshozók.