Angol fociÁtigazolási hírek

A Spurs borsos árcédulát rakott a Pool kiszemeltjére

Kép forrása: Visionhaus/Getty Images

Az észak-londoni klub állítólag 57 millió font alatt nem hajlandó megválni Lucas Bergvalltól.

Friss sajtóértesülések szerint az angol bajnoki címvédő Liverpool komolyan monitorozza a fiatal középpályás helyzetét.

A svéd FotbollDirekt hasábjain arról olvashatunk, hogy a fővárosi együttes mintegy 700 millió svéd koronára, azaz körülbelül 57 millió fontra taksálja Bergvall játékjogát.

A mindössze 20 esztendős futballista az idény során eddig 26 tétmérkőzésen lépett pályára. Ezeken a találkozókon egy gólt szerzett és három gólpasszt osztott ki, miközben játékintelligenciájával és labdabiztosságával hívta fel magára a figyelmet.

A Spurs pozícióját erősíti, hogy a futballista szerződése 2031-ig érvényes, így a londoni klub nincs eladási kényszerben.

Éppen ezért csak egy kiemelkedően magas ajánlat billentheti meg az álláspontjukat – kérdés, hogy a Mersey-partiak hajlandók-e mélyen a zsebükbe nyúlni a tehetséges svédért.