Toto Wolff beszólt a Forma-1-et kritizálóknak: Bújjanak el!
A Mercedes csapatfőnöke az eseménydús Miami Nagydíj után kelt a Forma–1 védelmére.
Toto Wolff élesen odaszúrt azoknak, akik a Miami Nagydíj után is a 2026-os autókat kritizálják. Az osztrák csapatfőnök szerint az elégedetlenkedőknek inkább „el kellene bújniuk”.
Az öthetes szünet után Miamiban tért vissza a száguldó cirkusz, ahol először láthattuk élesben azokat a módosításokat, amelyeket a szezon eleji panaszok orvoslására vezettek be. A bírálatok azonban nem csitultak: még a regnáló világbajnok, Lando Norris is hangot adott csalódottságának, kijelentve, hogy az egyetlen megoldás az akkumulátorok teljes száműzése lenne.
Ennek ellenére látványos csatát vívott az élmezőny a futamgyőzelemért, egészen addig amíg Kimi Antonelli a verseny későbbi szakaszában állva nem hagyta a többieket, megszerezve ezzel harmadik egymást követő sikerét a királykategóriában.
A látványt méltatva Wolff így nyilatkozott a sajtónak (többek között a RacingNews365-nek): „Ha van egyetlen ember is, akinek a mai futam után van pofája panaszkodni, az szerintem bújjon el, komolyan.”

Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
„Persze, ez a pálya egy kicsit könnyebb, nem igényli annyira az energia-menedzsmentet. Vannak jobb és rosszabb versenyek, de a mai szerintem nagyszerű reklám volt az F1-nek” – tette hozzá a Mercedes csapatfőnöke.
Bár a nagydíjat ismét Antonelli nyerte, a Mercedes a szombati sprinten sima vereséget szenvedett Norris ellen. Úgy tűnik, a riválisok jól használták ki az áprilisi szünetet, hogy faragjanak a hátrányukon, ám a vasárnapi futam megmutatta: a brackley-i istálló előnye még mindig megvan.
Wolff mindezek ellenére óva inti csapatát az elbizakodottságtól, és hangsúlyozta, hogy a fejlesztési versenyben élesnek kell maradniuk.
„Ami az erősorrendet illeti, még mindig tartjuk a pozíciónkat” – mondta. „De a McLarenek óriásit léptek előre. A Red Bull tiszta tempója pedig brutális volt az időmérőn. Szerintem a stratégia egyszerűen nem jött ki nekik jól, így egyáltalán nem volt könnyű dolgunk.”
„Folytatnunk kell a munkát, mert az egész szezon egyetlen nagy fejlesztési verseny. Meglátjuk, hogyan működnek majd az újításaink Montrealban” – tekintett előre Toto Wolff.