Küzdősportok

Tóth László: "csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a versenyről"

""

"Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni erről a versenyről, fantasztikus Eb-n vagyunk túl" – értékelt az MTI-nek az MJSZ első embere. "A szakmai vezetés előzőleg két érmet és két pontszerző helyet tűzött ki a válogatott elé, jómagam három különböző színű érmet vártam, illetve a lista bővülése esetén az aranyból szerettem volna még egyet. Ezzel együtt természetesen nem vagyok elégedetlen, és számomra azok a fiatal versenyzőink voltak a legfontosabbak, akik csodálatosan küzdöttek, és a riói olimpiára be fognak épülni a keretbe, a rutinos hősök mellé."

A szövetség vezetője kitért arra, hogy a jegyeladások valamelyest elmaradtak a várakozásoktól, de ennek az az oka, hogy amíg nem tudták kifizetni a csarnok bérleti díját, addig nem kaphatták meg a jegyeket. Emiatt a szervezési probléma miatt nem tudták időben eljuttatni a belépőket a klubokhoz és a meghívottakhoz.

Mindettől függetlenül örvendetes, hogy – bár a telt ház nem valósult meg – naponta 3500-4500 néző foglalt helyet Papp László Sportaréna lelátóin, ennyien pedig még sosem követtek dzsúdóversenyt a helyszínen Magyarországon. "Minden elismerésem a közönségé, amely jégkorong-vb szintű szurkolást és ünneplést rendezett nekünk" – tette hozzá.


Az augusztusban, Rio de Janeiróban sorra kerülő világbajnokság kapcsán Tóth László kifejtette, az év legrangosabb seregszemléjére minden bizonnyal bővülni fog a magyar csapat. A kizárólag a csapatversenyben szerepelt Mészáros Anett esetében szerinte türelemre és időre van szükség, a budapesti szereplés – amelynek során egyik meccsén újból megérezte a győzelem ízét – várhatóan erőt és motivációt ad neki a folytatáshoz.


"Számunkra ő egy nagyon értékes versenyző, akárcsak a súlycsoportot váltott Ungvári Miklós és a kihagyás után visszatért Ungvári Attila. Emellett nagyszerűen sikerült a fiatalok betörése, itt főleg Zámbori Bencére és Gercsák Szabinára gondolok, és külön öröm, hogy hazai közönség előtt mutathatták meg az oroszlánkörmeiket."