Nemzetközi labdarúgás

"Történelmi siker" egy "mágikus estén" Albániában – lapszemle

Az Albania Sport kifejtette, hogy tavaly a Skenderbeu rúgott gól nélkül hullott el a BL-selejtezőben, így Sebino Plaku találata "történelmi" az ország futballéletében.

""

A SuperSport "mágikus estéről" ír, és tudósításában kiemeli azt, amit az albán csapat edzője is elmondott, hogy a Debrecennek szerencséje votl, hogy csak egy góllal kapott ki, főleg, hogy a hazaiak az első perctől fogva "ötödik sebességben" mentek előre, és már a harmadik percben ziccert rontottak.

shqiptarja.com nevű internetes portál kiemelte, hogy a Skenderbeu végig uralta a mérkőzést, a Debrecen "egy percig sem volt meccsben", míg a globisot.org arról ír, hogy a hazai együttes nem okozott csalódást a helyszínre kilátogató tízezer szurkolónak, a magyarok pedig "semmiben nem jelentettek veszélyt."

""

A hajdú-bihari lapok közül a civishir.hu "pokoljárásról" ír, és kiemeli, hogy "ennél rosszabban ez a játékoskeret még soha nem játszott", így a nyíregyházi visszavágón ennél csak jobb jöhet. Meglátjuk.

A mérkőzés összefoglalója ITT OLVASHATÓ, a vezetőedzők nyilatkozataid pedig ITT TALÁLOD!

BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés
Skenderbeu (albán)-Debreceni VSC 1-0 (0-0)
Korce, 8000
néző, v.: Nyikolaj Jordanov (bolgár)

Gólszerző: Plaku (65.)

Sárga lap: Radas (59.), Plaku (66.), Orelesi (69.), Vucaj (73.), Muzaka (86.), Kuli (94.), illetve Bódi (6.), Coulibaly (29.), Varga J. (87.)

Skenderbeu: Shehi – Gvozdenovic, Radas, Arapi, Fagu – Muzaka, Orelesi, Vucaj, Allmuca – Plaku (Bicaj, 93.), Xhafaj (Kuli, 84.)

Debreceni VSC:
Novakovic – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Rezes (Máté P., 91.) – Kulcsár T. (Ramos, 72.), Coulibaly