Tenisz

Törölték a washingtoni férfi tenisztornát

Törölték az újraindulás utánra tervezett első férfi teniszversenyt, a washingtoni tornát.

A szervezők keddi közlése szerint az augusztus 14-i kezdéssel tervezett viadalt a továbbra is meglévő utazási nehézségek, illetve a koronavírus ismételt terjedése miatt kellett lemondaniuk.

"Hosszú hónapok fáradhatatlan munkája után szomorúan jelentjük be, hogy 2021 nyarára kell halasztanunk a versenyt" – áll a közleményben.

A viadalokat szervező ATP június közepén közölte, hogy – éppen a washingtoni tornával – augusztusban újraindul a nemzetközi teniszélet. A mostani bejelentéssel eldőlt, hogy a férfijátékosok legkorábban a US Open helyszínére áthelyezett cincinnati tenisztornán léphetnek pályára augusztus 22-től, míg az amerikai nyílt bajnokságot a tervek szerint augusztus 31-től rendezik.

A női tornák augusztus 3-án, a palermói versennyel térnek vissza.

A teniszidény márciusban állt le a koronavírus-járvány miatt.

Kép:  Rob Carr/Getty Images