Egyéb sportok

Törölték a Strade Bianche egynapos kerékpárversenyt

A koronavírus-járvány miatt törölték a szombati Strade Bianche egynapos olasz országúti kerékpáros versenyt – közölte a cyclingnews.com szakportál.

A versenyt szervező RCS Sport, illetve a helyi hatóságok csütörtök délelőtti tanácskozásán hozták meg a döntést.

Az élvonalat jelentő World Tour kategóriából több csapat is jelezte: a következő hetekben szünetet tart, így a Siena környéki viadalt is kihagyták volna. Arra, hogy későbbi időpontban pótolják-e a versenyt, nem tért ki a weboldal. Bizonytalan a megrendezése a következő hetek olaszországi versenyeinek, köztük a jövő szerdán kezdődő tirrén-adriai viadalnak, illetve az öt legnagyobb egynapos viadal egyikének, a március 21-ére tervezett Milánó-Sanremónak is.

Az olasz kormány szerdán elrendelte a közoktatási intézmények és egyetemek bezárását, valamint azt, hogy egy hónapig minden sportesemény zártkapus legyen. Az országúti kerékpárban azonban nehéz korlátozni az érintkezést a versenyzők, stábtagok és szurkolók között.
A koronavírus igazolt fertőzöttjeinek száma Olaszországban szerda estére meghaladta a 2700-at, míg a halottak száma elérte a 107-et.

Borítókép: Cyclingnews.com