Nemzetközi labdarúgás

Törölhetik Ronaldinhót a FIFA 20-ból

Mint arról már korábban beszámoltunk, egy hónapja börtönben van Paraguayban Ronaldinho, s mivel a koronavírus-járvány miatt a dél-amerikai országban is szinte majdnem teljesen felfüggesztették az ítélkezést, kevés az esély arra, hogy a közeljövőben kiszabaduljon.

Az aranylabdás brazil futballistát és testvérét, Roberto Assist március elején vették őrizetbe, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,5 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Az ügyészség vádat emelt ellenük, a védelem próbálkozása pedig többször is kudarcot vallott, hogy szabadon engedjék vagy legalább házi őrizetbe helyezzék őket.

Miután március közepe óta Paraguayban is csak korlátozottan működnek a bíróságok, még nem született döntés Ronaldinho ügyében. Az ex-futballista hétköznapjai is megváltoztak: eleinte még sztárként kezelték, ajándékokat kapott helyi játékosoktól, szurkolók látogathatták meg a börtönben, manapság azonban már csak az ügyvédei mehetnek be hozzá. Március 21-én a 40. születésnapját is a börtönben "ünnepelte". 

Sajtóértesülések szerint a FIFA 20-ból is törölhetik Ronaldinhót. 

""
Fotó: FIFA.com

Már így történt korábban Marco Van Basten esetében is, amikor az ex-játékos náci nyilatkozatot tett, és törölték a játékból. Hasonló módon járhatnak el a brazil aranylabdás esetében is.

Borítókép, forrás: besoccer.com

Sport365.hu – Így ünnepelt Ronaldinho a börtönben

Ronaldinho jelenleg egy Paraguay-i börtönben tölti mindennapjait, mert hamis dokumentumokkal lépett be az országba. Bár ezek a feltételek nem a legjobbak ahhoz, hogy az ember megünnepelje a 40. születésnapját, a brazil zseni azért így is élvezte a kerek évfordulót. A Barcelona egykori játékosa a hónap elején került a rácsok mögé.