Magyar foci

Törőcsik és a Mágikus Újpesti Dózsa

Mai nevén az Újpest FC a második legrégebben alapított magyar sportegyesület labdarúgócsapata, és a harmadik legeredményesebb klub a bajnoki címek tekintetében.

A ranglistán az ősi rivális Ferencvárosi TC és az MTK előzi csak meg.

A klub történetében két aranykorszakot tartanak számon. Az első még a ’20as évek végén kezdődött, és a ’30-as évek végéig tartott. Ekkor öt alkalommal ünnepelhettek bajnoki címet.

A második sikerkorszak 1967-től íródott. Ekkor írt alá a csapathoz edzőnek Baróti Lajos, és elkezdte építeni a ma már Mágikus Újpestként emlegetett csapatot.

Hamar jöttek is a sikerek. 1969-ben, tíz év után újra bajnoki címet ünnepelhettek az Újpest labdarúgói. 


Ezt követően zsinórban még 6-szor végeztek a tabella élén.

A megállíthatatlan támadósorban Fazekas László, Göröcs János, – aki 1972-ben 15 év után eligazolt a lila-fehérektől – Bene Ferenc, Dunai II Antal, Zámbó Sándor rohamozták az ellenfelek kapuját, és zsákszám termelték a gólokat.

""
Fotó: facebook/Újpesti Dózsa – retro –

A hét bajnoki cím elnyerése során 500 gólt szereztek és csupán négy alkalommal veszítettek hazai pályán.

Olyan csapatokat győztek le a nemzetközi porondon, mint az angol bajnok Leeds United, a spanyol bajnok Valencia, a skót bajnok Celtic, vagy az akkor nagyon erősnek tartott portugál Benfica.

""
Fotó: Fotó: facebook/Újpesti Dózsa – retro –

Az Újpesti Dózsát ekkor Európa egyik legjobb csapatának tartották.

1973-ban Fekete László, majd egy évvel később 1974-ben az akkor 19 éves Törőcsik András csatlakozott a kerethez, aki a magyar labdarúgás korszakos zsenije volt.

Egyéb tényezők miatt, – sérülés, autóbaleset – tehetségének csak egy részét tudta kamatoztatni, de így is Európa egyik legjobb labdarúgója volt, és hamar az Újpesti közönség kedvence lett.

"" 
Fotó: Fotó: facebook/Újpesti Dózsa – retro –

Többször is jelölték a France Football Aranylabda-szavazás listájára. Góljait, cseleit, lehetetlen megoldásait máig emlegetik a Megyeri úton.

A szurkolók már a kezdetektől dalba foglalták a nevét.


„Az Újpest pályán egy csillag ragyog, Törőnek hívják a csillagot, Az Újpest-tábor kedvence ő, előre Lilák és táncolj Törő, táncolj Törő, táncolj Törő!”

1969-től 1979-ig összesen nyolc bajnoki aranyérem két ezüst, és három kupagyőzelem jött össze az Újpestnek. Így zárult az utolsó aranykorszak a 4. kerületben.

""
Fotó: facebook/Újpesti Dózsa – retro –

""
Fotó: Fotó: facebook/Újpesti Dózsa – retro –


Borítókép: facebook/Újpesti Dózsa – retro –