Torma Gyula kétszer is legyőzte Papp Lacit

Torma Gyula (1922-ben született) alig lehetett tízéves, amikor belekóstolt az ökölvívásba. Első edzője, Adler Zsigmond volt, ő készítette fel a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlót is. Tormának nagyon megtetszett a boksz.

Amikor társai a nyári szünetben már unták a bunyót, ő elment egy másik klubba, de az edző nem engedte a ringbe. Azt mondta a mezítláb járó fiúnak, hogy piszkos a lába. Szünet után bokszolókat toboroztak a BTK-ba. Első mérkőzése után odament hozzá Adler, és megjelölte a lábát, nehogy elvesszen a sok érdeklődő között. Egy másik edző is felkereste, a fiatal Torma fiú azonban felismerte, és nem engedte, hogy befejezze mondókáját: „Magához nem mehetek. Büdös a lábam!”

Londoni olimpiai csúcs

Torma kivételes bokszolói képességei korán megmutatkoztak, hiszen tizenkét évesen már a férfiak között versenyzett, és céltudatosan fejlődött tovább. Közbeszólt azonban a háború, utána átköltözött Csehszlovákiába. Baťovanyban (a mai Partizánske) talált otthonra. 1946-ban már bemutatkozott a válogatottban, néhány héttel később első bajnoki címét szerezte.

1956-ig további tízet gyűjtött hozzá, mindössze 1950-ben nem volt bajnok, mert megsérült. 1946-ban kétszer is legyőzte barátját, Papp Lászlót, aki szintén Szlovákiában húzta meg magát, de nem sokkal később visszament Magyarországra.

Lelkendezve írt Tormáról az akkori sajtó. 1947-ben a Ruch sportnapilapban ez volt olvasható: „Riadalmat keltett a középsúlyban a szlovák repatriáns Torma, akinek öklei elől több bunyós magasabb vagy alacsonyabb súlycsoportba menekült.”

Első érmét a világversenyekről, egy bronzot a dublini Eb-ről (1947) hozta, de szemtanúk szerint súlycsoportjában neki kellett volna győznie.

Kamatostól kárpótolta önmagát Torma Gyula egy évvel később a londoni olimpián, ahol aranyérmes lett. A döntőben nagyon szoros csatát vívott az amerikai Horace Herringgel. Az első két menetet ő nyerte, és a harmadikban egy kemény ütéssel felőrölte a tengerentúli ellenállását. Győzelme mellé a torna legjobb öklözője címet is kiérdemelte. Amikor hazatért Baťovanyba, tömegek fogadták, az emberek kezükbe emelve hordozták városuk olimpiai bajnokát.

Győzni és tisztelni az ellenfelet

Ez volt pályafutása csúcsa, de messze nem a vége. A következő évben az oslói kontinensviadalon már nem volt egyenrangú ellenfele, és megint győzött. A korabeli sajtó meg a fellegekbe emelte: „Három napig az ötlet, a pontosság és megérzés klasszikus példáit láttuk. Amikor Torma bokszol, sajnálhatja az ember, hogy csak háromszor három percig tart a mérkőzés. Harcmodora a legnagyobb ütőkártya azokkal a laikus rágalmazókkal szemben, akik a bokszot nyers verekedésnek minősítik. Stílusa a technika, a fürgeség, az ügyesség kész koncertje, amely energiával és bátorsággal párosul.” Mikor egyszer felhozták neki, az emberekben olyan kép alakult ki a bokszolókról, hogy fejütéseket kapnak, verik egymást, mint a bolondok, és megbutulnak tőle, ő azt válaszolta: „Sok butát ismertem, de egyikük sem bokszolt.”

Nagy elvárásokkal utazott a helsinki olimpiára (1952) is, de kiesett a negyeddöntőben. Nem bokszolt barátja, Papp László ellen, inkább lejjebb ment egy súlycsoporttal, ahol a későbbi győztes búcsúztatta.

Éremközelben volt négy évvel később Melbourne-ben is, chilei ellenfele már a vereségre várt, amikor egy véletlenszerű ütés után felszakadt Torma szemöldöke, és ezért leléptették. Megint elúszott az olimpiai éremesély.

Versenyzőként közel ezer meccsből csak hetet vesztett el. Arra tanította védenceit, hogy „Győzd le ellenfeledet, de közben tiszteld is!“

Kubala László csalogatta hozzánk

Pályafutása befejezése után is hű maradt a bokszhoz, Prágába költözött a családjával, ahol edzősködött. 1960-ban filmszerepet kapott: a Túléltem a halálomat (Prežil som svoju smrť) című alkotásban egy koncentrációs táborból visszatérő ökölvívót játszott.

Torma Gyula elődei Párkányból származtak, ő azonban már Budapesten született, szülei ugyanis ott találtak munkát, ezért Magyarországra költöztek. Később egyes források szerint 1944-ben, de valószínűbb, hogy 1946-ban érett bokszolóként érkezett az egykori Csehszlovákiába. Akkor már hatszoros magyar bajnok volt.

Szlovákiába kerülésének körülményeiről lánya, a Prágában élő Darina Kratochvílová vallott egy interjúban. „A háború után szüleimnek szinte mindenük odaveszett Budapesten. Apunak jelentkezett Szlovákiából egy barátja, Kubala László labdarúgó. Hívta őt, hogy menjen ő is oda, mert jól érzi magát. Így apám új hazát választott. Néhány héttel később mamám is követte. Titokban egy dunai hajón csempészték át Csehszlovákiába. Néhány személyi tárgyat és a diófa bútort vitte magával, meg engem, mert akkor már én is a hasában voltam.”

Nem tudta eladni a nevét

Baťovanyba (a mai Partizánske) költözött a család. Jozef Trojan cipőgyári igazgató segített rajtuk. Baťa-házacskában laktak, később családi házat kezdtek építeni. Közben Torma olimpiai bajnok lett Londonban, ahol lánya szerint ajánlatot kapott, hogy menjen Amerikába profinak. Idehaza felesége tanácsot kért Trojantól, de a gyárigazgató lebeszélte Tormát a tengerentúlra távozásról. „Annyit mondott anyámnak, hogy Julo elveszt egy-két meccset, és mi lesz aztán? Nálunk van házatok, biztonságban éltek…”

Mint később kiderült, Torma szerencsétlen döntést hozott, hiszen Trojant 1949-ben egy perben elítélték, és kivégezték. „Apám szerint ehhez Jozef Lenárt későbbi ismert kommunista politikusnak volt köze” – állítja Torma lánya. Abbamaradt a házépítés, és Komáromba költöztek, ahol nagyjából egy évet éltek. Innen kerültek később Prágába, ahol Torma a Duklában bokszolt. Amíg a hadseregben maradt, jól éltek a csehszlovák fővárosban. Később a katonai klubot Kroměřížbe helyezték át, de Torma a lánya miatt nem akart oda költözni. Prágában, az Uholné sklady klubban folytatta. Feleségét nem engedte dolgozni, ezért hétvégeken szenet rakott ki a vagonokból, hogy megőrizze családja életszínvonalát.

Az lett a vége, hogy ezerszáz korona nyugdíjat kapott, ami nagyon kevés pénz volt számukra. Torma újabb döntés elé került. Mikor meglátogatta barátja, Papp László, és meglátta, milyen körülmények között él, csalogatta vissza Magyarországra. Pappnak jó dolga volt, Torma azonban nem hallgatott rá, és maradt Csehszlovákiában.

Ennek az országnak szerezte az olimpiai aranyat, ezért itt marad, állította. Abban reménykedett, törődnek majd vele. Később – ausztriai és kanadai edzősködése idején – javult az anyagi helyzetük. „Apám tisztességes férfi volt, de ezért nem adtak sokat az üzletben. Nem tudta eladni a nevét“ – mondta róla lánya, aki apja londoni aranyérmét, további trófeákkal együtt, családi kincsként őrzi.

Vagabundus a ringben

Torma felfedezője, Adler Zsigmond az Aranykesztyűk című könyvben nagyon találóan emlékezett védencére: „A legnagyobb tehetség volt, akivel valaha foglalkoztam. Csodálatos technika, kemény ütés és az ellenfelek szurkálásainak tisztességes elfogadása jellemezte. Ha olyan erős akarata lett volna, mint Pappnak, néhányszoros olimpiai és Európa-bajnok lehetett volna. Papp magánéletében nem volt naplopó, nem érdekelte az éjszakai élet. Ugyanez Tormáról nem mondható el. Egyfajta vagabundus volt. Mindig végighallgatta a tanácsokat, de amint a szorítóba lépett, mindent sajátos módon csinált.“

Más források a csehszlovák boksztörténelem egyik legjobbjának emlegetik, őt tartották a ring gentlemenjének. Értékrendjében a barátság nagyon előkelő helyen szerepelt. Ilyen tekintetben Papp László külön könyvet írhatott volna róla. Erkölcsi tartását sugallta környezete felé versenyzői pályafutása után is – edzőként.

Torma Gyula 1991-ben Prágában halt meg, 2007-ig boksztornát rendeztek emlékére Ústí nad Labemben.
 

Forrás: slomasport.sk/ J Mészáros Károly