A Liverpool szombat este 2-0-ra legyőzte az Aston Villát a Premier League tizenegyedik fordulójában és immáron öt pont előnyben van a címvédő Manchester City előtt a tabella élén. - Ez volt a harmadik legolvasottabb cikk a héten a Sport365-ön.
Arne Slot elismerte, nem azt kapta a mérkőzésen, amit előzetesen várt.
„Nem volt könnyű meccs, mint ahogyan az eddigi összecsapásaik sem, de a Premier League ilyen. Az Aston Villa talán kevésbé volt aggresszív, mint amire számítottunk tőlük, de türelmesek voltunk” – mondta a lefújást követően a TNT-nek.
„A rögzített szituációkból különösen erős a Villa, de összességében kontrolláltuk a mérkőzést aztán két kontrából is gólt tudtunk szerezni, amire talán senki sem számított” – tette hozzá Slot.
A Pool Darwin Núnez és Mohamed Szalah góljaival alakította ki a végeredményt.
Győzelmével a Liverpool a második Cityt öt, a jelenleg bronzérmes helyen álló -egy meccsel kevesebbet játszó Nottingham Forestet pedig kilenc ponttal előzi meg.
A válogatott szünetet követően Arne Slot együttese a sereghajtó Southamptonhoz utazik.