TOP5 – Két meccs után drasztikus döntést hozott a United mestere
Ruben Amorim jelentős változást vezetett be a színfalak mögött a Manchester Unitednél, hogy megpróbálja lendületbe hozni a csapat szezonját. - Ez volt a harmadik legolvasottabb cikk a héten a Sport365-ön.
Ruben Amorim jelentős változást vezetett be a színfalak mögött a Manchester Unitednél, hogy megpróbálja lendületbe hozni a csapat szezonját.
A 39 éves edző hivatalosan a legutóbbi válogatott szünetben állt munkába a Vörös Ördögöknél, miután a klub menesztette korábbi menedzserét, Erik ten Hagot.
Amorim manchesteri karrierje látszólag kedvező mérkőzésekkel indult. A portugál szakember egy Ipswich Town elleni 1-1-es döntetlennel debütált, majd hátrányból fordítva 3-2-es győzelemre vezette csapatát a norvég Bodo/Glimtet csütörtökön az Európa-ligában.
Az MU legközelebb vasárnap az Evertonnal néz farkasszemet a Premier League-ben, méghozzá hazai pályán. Amorim komoly változtatást vezetett be a Carrington edzőközpontban a mérkőzés előtt.
A The Times értesülései szerint Amorim specializált edzőket nevezett ki a kulcsfontosságú csapatrészek számára.
A stáb tagjai külön-külön dolgoznak a védőkkel, középpályásokkal és csatárokkal, ami jelentős eltérés Ten Hag korábbi edzésmódszerétől, ahol az első csapat edzője a teljes kerettel együtt vezényelte a tréningeket.
Amorim a Sportingnál alkalmazott stábjából hozta magával Carlos Fernandest, Jorge Vitalt, Adelio Candidót, Emanuel Ferrót és Paulo Barreirát. Ugyanakkor megtartotta Darren Fletchert, Andreas Georgsont és Craig Mawson kapusedzőt is.
Az egykori portugál válogatott játékos korábban már utalt arra, hogy edzői stábja talán még nála is fontosabb lehet, hogy a jelenlegi United-játékosok alkalmazkodjanak az általa preferált 3-4-3-as formációhoz és játékstílushoz.
„Én is focista voltam. Videózás 12 percnél tovább? Felejtsük el! Inkább sétával vagy kocogással mutatjuk be az elképzeléseket. Ez másfajta megközelítés. Megmutatunk néhány videót, de minden stábtagunknak külön feladata van. Például Carlos a csatárokkal dolgozik. Ők mutatnak be egyéni helyzeteket. Így próbálunk alkalmazkodni. Mindenkinek megvan a feladata a stábban, és talán ők még nálam is fontosabbak.” – fogalmazott a menedzser.
Az Ipswich elleni döntetlen után Amorim türelmet kért, amíg a játékosok hozzászoknak az általa bevezetett új módszerekhez.
Hosszú ideig szenvedni fogunk, de megpróbálunk mérkőzéseket nyerni. Ez időbe telik. Tudom, hogy mérkőzéseket kell nyernünk.”
– nyilatkozta a Manchester United mestere.