Angol fociÁtigazolási hírekHeti top 5

TOP 5: Zseniális búcsúlevél: a Newcastle rideg üzenettel köszönt el Isaktól

Kép forrása: Liverpool F.C.

37 szóból álló közlemény. Mindössze ennyit kommunikált a Newcastle Isak távozásáról.

>> Ez volt a MÁSODIK LEGOLVASOTTABB cikk az elmúlt héten a Sport 365-ön <<<


Alexander Isak több mint egy hónapja jelezte: Liverpoolba akar igazolni. A 25 éves svéd csatár végül megkapta, amit akart, hiszen hétfő este hivatalossá vált, hogy a Vörösök 150 millió eurós rekordösszegért szerződtették. A történet azonban nem ért véget az aláírással – a Newcastle búcsúja ugyanis szokatlanul ridegre sikerült.

Isak a nyár nagy részét „sztrájkban” töltötte: nem edzett, nem lépett pályára, sőt, közösségi oldalán azt állította, hogy a klub „megszegte az ígéreteit”. A Newcastle végül csak akkor adta áldását az üzletre, amikor sikerült biztosítani a helyetteseket: Nick Woltemade (Stuttgart) és Yoane Wissa (Brentford) érkezett a hajrában.

A legrövidebb búcsú

Míg a Liverpool ünnepelte a rekordigazolást, addig a Newcastle egy mindössze 37 szóból álló közleményben jelentette be az eladást:

„A Newcastle United bejelenti Alexander Isak eladását a Liverpoolnak egy jelentős, brit rekordot jelentő összegért. A svéd válogatott csatár 2022-ben érkezett a Real Sociedadból, és 109 tétmérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben.”

Sem „köszönjük”, sem „sok sikert” – csak a rideg tények, majd a közlemény vége:

„Ends”.

Ez szokatlan éles kontraszt ahhoz képest, ahogyan a klub általában búcsúzik kulcsjátékosaitól.

Isak a liverpooli bemutatkozásakor teljesen más hangot ütött meg:

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy itt lehetek. Történelmet akarok írni és trófeákat nyerni ezzel a klubbal” – nyilatkozta a klub honlapjának.

A Newcastle szurkolói számára azonban keserű a lecke: a klub 70 év után nyert trófeát Isak győztes góljával az angol Ligakupa döntőjében, most viszont – dacára a rekordbevételnek – egyértelműen gyengült.