TOP 5 – Slot öt játékosától biztosan elköszön a nyáron

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Arne Slot alaposan átszabja a Liverpoolt a nyáron, vagyis elkezdődik a jövő csapatának az építése.
Ez volt a HARMADIK legolvasottabb cikk a héten a Sport 365-ön.
Ennek szellemében pedig a holland menedzser szinte egészen biztosan megválik öt, idősebb játékosától. Vagyis kijelenthető, hogy a következő idényben már egy olyan csapat lesz az Anfileden, amilyet Arne Slot elképzelt.
A szinte brutális átalakítás pedig akkor is végbe megy, hogyha a csapat mindent megnyer a szezonban, amit megnyerhet.
Tehát, ha Slot győz a Liverpoollal a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában és a Ligakupában is, akkor is jönnek a reformok.
Nem véletlenül, hiszen ki mondana ellent a sikertrénernek?
A menedzser első öt áldozata pedig az utóbbi hetek alapján logikus döntésnek tűnik.
A Liverpoolnak ugyanis mindenképpen erősítenie kell. Ehhez viszont egyrészt fel kell szabadítani a bértömegből valamennyit. Másrészt az esetleges eladások esetén „mélyebb” lehet a klub pénztárcája, ha átigazolásokról van szó.
Florian Plettenberg, a Sky Sports újságírója szerint Slot zöld utat adott a klubnak, hogy megvizsgálja a következő öt futballista eladásának a lehetőségét.
A listán Caoimhin Kelleher, Wataru Endo, Harvey Elliott, Federico Chiesa és Diogo Jota szerepel.
Ők azok, akikkel Slot szinte egészen biztosan nem számol a következő idényben.
A Kelleher távozásáról szóló pletykák a szezon eleje óta keringenek.
Mivel az ír bevallotta, hogy nagyon szeretne első számú kapus lenni valahol. Mivel a a nyáron érkezik majd a grúz Giorgi Mamardashvili, így legjobb esetben is csak harmadik lenne. A kispadot pedig már unja.
Kelleher a kevés játékpercével is meggyőzött azért néhány Premier League klubot, aki elvinné a 26 éves kapust. Ilyen a Chelsea is.
Annak ellenére, hogy tavaly éppen Slot igazolta, de nem meglepő, hogy Chiesa neve is rajta van a távozók listáján.
Az olasz sokat volt sérült, azóta pedig szinte alig játszik, így valószínűleg ő is elmegy.
A Slot listáján leginkább Endo és Diego Jota neve meglepő. De azt nem tudni, hogy a holland tréner kiket képzel el az álomcsapatában.
Az is elképzelhető, hogy a lista mégsem végleges. De ne lepődjenek meg a szurkolók, hogy ők öten távoznak a szezon végén.